Oroszország

Felgyújtottak egy kárpátaljai templomot, Orbán a magyarokat ért fenyegetésről posztolt

Egyelőre nem tudni, kik gyújtogattak. Korábban több hasonló provokáció valamilyen módon az oroszokhoz kötődött.

Windisch Judit
POLITIKA

Ukrajna szerint már több mint 1 millió orosz esett el a háborúban

Tankból pedig több mint 11 ezret veszítettek.

Molnár Kristóf
háború

Belgium 200 katonát küld Litvániába, az orosz határhoz

A német kérésre kiküldött kontingens 2026 elejéig marad ott védeni a NATO keleti szárnyát.

Herczeg Márk
hadsereg

Több száz drónnal támadták az oroszok Ukrajna energetikai infrastruktúráját

Harkiv, Krivij Rih és Vinnicja városát érte támadás, legalább 15-en megsérültek.

Benics Márk
külföld

Majdnem összeütközött a levegőben két repülőgép Oroszország felett

Mindössze 90-120 méter távolság volt a két gép között 36 ezer láb magasságon.

Fődi Kitti
közlekedés

Trump szerint Zelenszkijnek nem szabad megcéloznia Moszkvát

Az amerikai elnök azt is mondta, hogy a háborúban senki oldalán sem áll.

Molnár Kristóf
külföld

A Fehér Ház szóvivője szerint a „haldokló” Financial Times „kiragadta” a szövegkörnyezetből Trump orosz városok elleni csapásokról szóló kérdését

Trump „csupán egy kérdést tett fel, nem buzdított további öldöklésre”.

Molnár Kristóf
külföld

Oroszország eltitkolja a demográfiai statisztikákat, sem a születések, sem a halálozások számát nem lehet tudni mostantól

Az orosz statisztikai hivatal megtagadta a születések, halálozások, házasságkötések és válások számának közlését, amivel jelentősen megnőtt az adatok manipulálásának kockázata. Volt már ilyen, a Szovjetunió az 1970-es években ugyanígy próbálta eltitkolni a demográfiai problémákat.

Benics Márk
külföld

Az ébredező Trump újabb fenyegetése: mi várható az 50 nap után, amit az amerikai elnök Putyinnak adott?

Csalódottság, újabb fegyverek és vámok, a Kreml elszántsága: pontosan mit ígért Trump, miért ígérte, és milyen hatása lehet ennek az orosz–ukrán háborúra?

Herczeg Márk
háború

Trump újabb fegyvereket ígért Ukrajnának, és szankciókkal fenyegette meg Putyint

Az amerikai elnök terve szerint az európai országok amerikai gyártmányú fegyvereket fognak vásárolni, hogy segítsék Ukrajna önvédelmét.

Czinkóczi Sándor
háború

Trump: Putyin szépen beszél, aztán mindenkit lebombáz

Ezért is küld fegyvereket az Egyesült Államok Ukrajnába.

Bódog Bálint
külföld

Ukrajna-szakértő: A Sebestyén József halálának körülményeivel kapcsolatos szálak egy kamu Facebook-profilból indultak ki

Fedinec Csilla szerint magyar állami részvétnyilvánítás soha nem volt olyan magyarok halálakor, akik a fronton estek el.

Kolozsi Ádám
külföld

Rongálnak, gyújtogatnak, robbantgatnak az interneten behálózott tiniszabotőrök Ukrajnában

Tavaly több mint 600 bűncselekményt követtek el Ukrajnában olyan fiatalkorúak, akiket az oroszok vettek rá különféle szabotázsakciók elkövetésére. Van, aki csak gyorsan akar pénzhez jutni, mások azt hiszik, kincskeresős játékot játszanak.

Takács Lili
külföld

Nem unjátok az olvasást?

Merre tart a Tisza? Mit szól ehhez a Fidesz? Mészáros János begurul. Donald Trump vámol. Egy vagány magyar életeket ment, egy német sorozatgyilkos pedig rekordokat dönt. Itt a 444 napindító hírlevele.

Bódog Bálint
reggel 4

Meleg, elvtársias bizalommal teli légkör: Lavrov Szijjártó helyett most Kim Dzsongullal találkozott

Az észak-koreai vezető szerint az orosz hadsereg fényes győzelmet arat szent ügyében.

Kolozsi Ádám
külföld