Oroszország

„Elengedhetetlen, hogy Ukrajna még több katonai segélyt kapjon” a NATO-főtitkár szerint

Rutte szerint a szövetséges országok legfontosabb feladata jelenleg annak biztosítása, hogy Ukrajna az erő pozíciójából kezdhessen béketárgyalásokat, amikor erre elérkezettnek látja az időt.

Jelinek Anna
külföld

„Nemcsak a fejünk van kint a vízből, hanem elképesztő kéz- és lábtempóval úszunk előrefelé”

Szijjártó Péter egyenesen Moszkvából érkezett Pécsre, hogy megnyugtassa az embereket, jövőre tényleg gazdasági növekedés lesz. A miniszter a fideszes fórumon beszélt a kétszínű Nyugatról és a leszakadó Délnyugat-Magyarországról is, miközben Magyar Péternek is odaszúrt egyet.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Szíriában újrakezdődhet a polgárháború

Egy iszlamista milícia kihasználta Irán és Oroszország pillanatnyi gyengeségét, és elfoglalta Aleppót, az ország második legnagyobb városát. Ezzel ismét fellángolt az évek óta befagyottnak tűnő polgárháború. Egymással is vetélkedő fegyveres csoportok állnak szemben a vegyi fegyverek bevetésétől sem félő diktátorral, Bassár el-Aszaddal.

Bede Márton
külföld

A Nemzetközi Büntetőbíróság elnöke szerint az esetleges amerikai szankciók és az orosz körözések a személyzet tagjai ellen az ICC „létét veszélyeztetik”

Tomoko Akane nem nevezte meg Oroszországot vagy az USA-t, de az ENSZ BT állandó tagjaira utalt.

Herczeg Márk
jog
Videó

Szijjártó Péter kitett egy videót, amin hosszan hallgatja, ahogy Szergej Lavrov szidja neki a Nyugatot

Az orosz külügyminiszter arról beszélt, hogy a NATO, az EU vagy az USA diplomáciája az emberi jogokkal csak akkor foglalkozik, ha nem az Ukrajna területén élő oroszokról van szó, és ez a kettős mérce minden orosz ellen, minden orosz megsemmisítésére irányul.

Herczeg Márk
külföld

Az oroszok egyre intenzívebben támadják a szíriai lázadókat

Utoljára a tízes évek közepén hívta be az oroszokat az el-Aszad rezsim.

Bódog Bálint
külföld

„LMBTQ+ propaganda” miatt több szórakozóhelyen is razziázott az orosz rendőrség

Épp egy évvel ezelőtt nyilvánította az orosz legfelsőbb bíróság szélsőséges, tiltott szervezetnek az LMBTQ+ mozgalmat.

Bódog Bálint
külföld

Trump százszázalékos büntetővámmal fenyegeti azokat az országokat, akik felesküdtek a dollár ellen

Bár továbbra sem túl valószínű, hogy új, a dollárral versenyképes valutát tudna létrehozni a BRICS-csoport.

Bódog Bálint
külföld

Mindkét fél új fegyvereket vetett be Ukrajnában, fokozódott egymás felőrlése

Az ukránok és az észak-koreaiak is Kurszkban vannak még mindig. Keleten a helyzet egyre fokozódik, egy későbbi esetleges béketárgyalást mindenki kedvezőbb helyzetből akar kezdeni, ezt oroszok még ballisztikus rakéta indításával is megüzenték. Ez történt novemberben az ukrán fronton.

Takács Márk
háború

Forradalmi jelenetek a volt al-kaidás lázadók által elfoglalt Aleppóban

Lovasszobrot döntenek le teherautóval, Bassár el-Aszad-portrékat tépdesnek a falakról.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

A brit hírszerzés vezetője veszélyesnek látja a világ állapotát

Richard Moore szerint Putyin nem fog megállni Ukrajnában.

Czinkóczi Sándor
háború

Putyin azt mondta, már bocsánatot kért Merkeltől, amiért ráeresztette a kutyáját

„Hogy őszinte legyek, már mondtam Merkelnek, hogy nem tudtam, hogy fél a kutyáktól. Ha ezt tudtam volna, soha nem tettem volna ezt” – mondta a 2007-es incidensről az orosz elnök.

Herczeg Márk
külföld

Drónnal dobtak festéket az orosz nagykövetség területére Stockholmban

Nem sokkal korábban a svéd nagykövetséget is megtámadták Moszkvában.

Czinkóczi Sándor
külföld

Csád megszünteti a katonai együttműködést Franciaországgal, így a magyar katonák biztosan nem dolgoznak együtt a franciákkal

Így még nagyobb kérdés, hogy mit és hogyan csinál majd a magyar misszió Csádban.

Székely Sarolta
külföld

A cseh hadsereg vezérkari főnöke azt mondta, hogy nukleáris háború forgatókönyvére készülnek

Karel Řehka szerint ha kitör a háború Oroszország és a NATO között, akkor Csehország aktív résztvevő lenne az első pillanattól kezdve.

Fődi Kitti
külföld