Továbbra sem mondják el, hányan lehetnek.
Alekszandr Rodnianszkij már 2022-ben elmenekült Oroszországból.
Keddtől csütörtökig úgynevezett diplomáciai nagyüzem lesz Oroszországban.
Baráti tűz áldozatául esett.
A Politico információi szerint nagyon várják már a „katasztrofális” magyar elnökség végét.
Orosz kémek és hekkerek éveken át gyűjtöttek információt minisztériumokról, nagyvállalatokról.
Ennek az esélye jelen pillanatban elhanyagolható.
Az eset miatt nemcsak Dél-Korea háborodott fel, de az USA, Japán és a britek is.
Az elnökválasztás második fordulójába magabiztosan jutott be Maia Sandu, Moldova jelenlegi, EU-párti elnöke, a népszavazás alapján viszont a választók teljesen megosztottak, Keletre, vagy Nyugatra van-e az előre. 98 százalékos feldolgozottságnál kétszámjegyű a különbség igenek és nemek között.
Mihail Rogacsov a tizedikről zuhant ki, állítólag búcsúlevelet hagyott hátra.
Vlagyivosztoknak már a második városvezetője megy a háborúba, hogy kiengedjék a rácsok mögül.
Az orosz hadsereg előrenyomulása Ukrajna végét fogja jelenteni - mondta a BBC-nek Andrej Kelin.
Az amerikaiak azt a feltételt szabták korábban, hogy az EU legalább 36 hónapra meghosszabbítja az Oroszországgal szembeni szankcióit, de ezt Orbán vétózta.
Vasárnap elnökválasztást tartanak Moldovában, és arról is népszavaznak, hogy alkotmányba írják-e az európai integrációs törekvéseket. Oroszország nem szeretné, hogy ez megtörténjen, aktívan tesz is ellene.
Állítólag köztük van Makszim Butkevics ukrán újságíró és jogvédő is.