Oroszország

Az ukrajnai háború évfordulója alkalmából érkezik a Kilenc hónap háború a Jeti Moziba

Csuja László a 2014-es kelet-ukrajnai háború idején forgatott egy magyar származású fiatallal, aki úgy döntött, nem menekül el a katonai behívó elől. A film arra keresi a választ, hogy a háború képes-e a fiút férfivá tenni.

Fődi Kitti
FILM

Az orosz hatóságok titokban akarják eltemettetni Alekszej Navalnijt

Az ellenzéki politikus anyja végre megnézhette a fia holttestét.

Molnár Kristóf
külföld

Csak márciusban kezdik tárgyalni a Navalnij holttestének kiadatása miatt indított pert

A szibériai börtönben ismeretlen körülmények közt elhunyt orosz ellenzéki politikus anyja azután nyújtott be keresetet, hogy kiderült: március elejéig még biztosan nem adják ki a holttestét. Navalnaja szerint azért, hogy a novicsok idegméreg eltűnjön a fia szervezetéből.

Solti Hanna
külföld

A toborzóirodákra rendelik azokat a férfiakat, akiket a Navalnij emlékére szervezett gyűléséken fogtak el

Volt, akinek a fogdán azt mondták, ha nem írják alá, eltörik az ujjaikat.

Czinkóczi Sándor
háború

Állítólag öngyilkos lett az orosz blogger, aki súlyos avgyijivkai orosz veszteségekről írt

A hivatalos állásponttal szemben 16 ezer orosz katona haláláról számolt be.

Molnár Kristóf
háború

Az Egyesült Királyságban befagyasztották azoknak a börtönparancsnokoknak a vagyonát, akik Navalnij büntetőtelepén dolgoztak

„A Navalnijjal való brutális bánásmód felelőseinek ne legyenek illúzióik – felelősségre fogjuk vonni őket” - mondta David Cameron brit külügyminiszter.

Kaufmann Balázs
külföld

Megszületett a megállapodás az újabb szankciós csomagról

Végül Magyarország is beadta a derekát és elfogadta közel 200 orosz szervezet és magánszemély listázását.

Kaufmann Balázs
külföld

Avgyijivkánál harcoló katonákat tüntetett ki az orosz vezérkari főnök

A várost védő ukrán katonák rokonai szerint ők gyilkolták meg családtagjaikat.

Molnár Kristóf
háború

Egy EU-s felmérés szerint a magyarok támogatják legkevésbé Ukrajnát

A megkérdezettek 20 százaléka viszont Oroszország győzelmére számít.

Molnár Kristóf
háború

Moszkva nemkívánatos szervezetnek minősítette a Szabad Európa Rádiót

Jó, hogy vége az 50-es éveknek, és nem jön újra el.

Herczeg Márk
külföld

Sosem vágyott politikai karrierre, most mégis férje nyomdokaiba lép Navalnij özvegye

Julija Navalnaja több, mint húsz évig volt támasza és társa az orosz ellenzéki politikusnak. Halála után most úgy döntött, a nyilvánosságban folytatja a férje által elkezdett harcot.

Szász Zsófi
külföld

Az ukrán főügyészség eljárást indított ukrán hadifoglyok kivégzése miatt

A gyanú szerint ukrán hadifoglyokat végeztek ki orosz katonák a Zaporizzsja megyei Robotine közelében.

Herczeg Márk
háború

Putyin tagadja, hogy űrbe telepített nukleáris fegyvereket fejlesztenének

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerint az erről szóló amerikai állítások célja az amerikai törvényhozók megijesztése.

Benics Márk
külföld

Az oroszok állnak az észt miniszter és újságíró autója elleni támadás mögött

Lauri Läänemet belügyminiszter és Andrej Šumakov újságíró autóját december elején törték fel.

Benics Márk
külföld

Navalnij anyja a sarkvidéki börtönkolónia mellől kérte Putyint, hogy adják ki neki Navalnij holttestét

Hogy eltemethessék a fiát, mint egy embert.

Herczeg Márk
külföld