Ott lesz viszont Nigel Farage, Eric Zemmour, Geert Wilders és Tom Van Grieken, sőt Elon Musk, Mark Zuckerberg és Jeff Bezos is.
Az előrehozott választásért kampányol Magyar Péter, szerinte a közel 20 évvel ezelőtti helyzet hasonlít a mostanira. Annyiban biztos nem, hogy a kihívó Fideszt akkor 71 százalékra is mérték.
Az argentin elnök tervei szerint ott lesz, de Giorgia Meloni is igyekszik elmenni az eseményre.
Havasi Bertalan szerint Magyar Péter álhíreket terjeszt.
A Tisza Párt elnöke azt is elmondta, hogy módosítani kellene a vonatkozó jogszabályokat, hogy ha veszélyhelyzet hirdetnek ki, akkor az állami vezetők ne hagyhassák el magáncélból Magyarország területét.
„Garantálhatom, hogy továbbra is gazdasági teljesítményünk 2 százalékát védelemre fogjuk költeni. Aki azt mondja, hogy ez nem járható út, az mondja meg azt is, hogy honnan vegyük a pénzt” – mondta a német kancellár Trump felvetéséről.
A fentanilhullám átsöpört Amerikán, közben zaklatási ügy rázta meg az államokat. Papírforma szerint hozta az időközi választást a Fidesz, és a MÁV sem lepett meg sokakat. A 444 napindító hírlevele.
„Ő egy igazán gonosz ember, egy nagyon rossz ember” – mondta a Tesla-vezérről Donald Trump volt fehér házi tanácsadója, Orbán Viktor harcostársa.
Miért nem védi meg senki Fábry Sándort? Milyen listára és miért rakták fel az amerikaiak Rogán Antalt? Milyen hatással van a Facebookra a közelgő Trump-kormányzat? Itt a 444 napindító levelének hétvégi kiadása.
A lap forrásai szerint Habony a tavalyi grúz választásokon is aktívan dolgozott a Grúz Álom pártért.
A Tisza Párt elnöke szerint nem túl hihető, hogy valaki egy Magyarországon elítélt és kiutasított bűnöző papírjaival lépne be az országba, és foglalna szállást.
2025-ben is folytatódik a politikai megborulás: Orbán motoros riksán vonult be Indiába, Magyar Péter a köztársasági elnökkel párbajozik, Fábrynak Kossuth-díj helyett fityfülüttyöt küldött Bayer. És még el se kezdődött igazán az év!
A miniszterelnök azután szólalt meg, hogy fegyveresek támadtak a csádi elnöki palotára.
Mikor mondana le Lázár János? Mikor csatlakozhat Kanada és Grönland az Egyesült Államokhoz? Mítosz-e a béta generáció és miért fordult a tényellenőrök ellen Zuckerberg? Válaszok a 444 napindító hírlevelében.
A tudósítás szerint a templomlátogatás után Orbán visszatért a szállásukra, míg feleségét egy másik járművel visszaküldte, hogy folytassák a kezelést.