Orbán washingtoni útja előtt szenátorok egy kétpárti csoportja felszólította Magyarországot, hogy hagyjon fel az orosz energiahordozók vásárlásával.
Eddig a legtöbb olajjal kapcsolatos szankció az exportinfrastruktúrát érintette, most viszont már a keresleti oldalt szankcionálja az USA. Orbán washingtoni találkozója lakmusztesztje lesz annak, mennyire gondolja komolyan Trump a Kreml elleni nyomásgyakorlást. Interjú Tom Keatinge-gel, a RUSI Pénzügyi és Biztonságpolitikai Központjának alapító igazgatójával.
Információink szerint Orbán Viktor mellett öt ember vesz részt a magyar delegációból a Trumppal folytatott munkaebéden. A minisztereket és cégvezetőket egyebek mellett a Four Seasonsben, Sofitelben, Waldorf Astoriában szállásolják el.
Csuhaj ott ül jobbra a harmadik sorban, később ő is kérdezte a miniszterelnököt a Kossuth Rádió számára.
„Alvó embert lefotózni titokban: a legalja".
A Tisza vezetője szerint Orbán ugyan 19 éve nem volt hajlandó részt venni vitán, de olyan se volt még, hogy az ellenfele „10-15 százalékkal vezetett 158 nappal a választások előtt”.
„Még az istentisztelet előtt is bejött az ágyamba. Bizonyítékom van.” Ezt mondta egy cseh lapnak George Suzuki, Hilarion metropolita egykori segédje, akit többször próbáltak meghazudtolni eddig.
Hamarabb találták meg az adatlopás áldozatait, mint a háborúpárti ukránok.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem fejtette ki, mi a logika abban az állításukban, hogy az ukránok befolyásolják majd a tiszás szavazókat, de az legalább kiderült, hogy a választásokat nem halasztják el emiatt.
Azon ritka alkalmak egyike lesz, amikor Szijjártó Péter nem magángéppel utazik.
George Suzuki szerint készpénzt is rendszeresen fogadott el oligarcháktól.
Az ukrán elnök felszólította Orbán Viktort, vonja vissza Ukrajna csatlakozási folyamatát blokkoló vétóját.
A Tisza Párt elnöke reagált a közmédia hírhamisítására és arra is, hogy Orbán szerint a nemzetközi bankárvilág beállt az ellenzéki párt mögé.
Abból a kijelentésből, hogy bárki nyer, költségvetési kiigazítás kell, az lett, hogy megszorítások lesznek, ha nyer a Tisza. Aztán Orbán Viktor is rárepült Németh Dávid szavaira, csak teljesen másra futott ki az okfejtése. Így most egyszerre három narratíva is fut a fideszes univerzumban az ügyről.
Miután a K&H Bank vezető elemzője egy háttérbeszélgetésen arról beszélt, hogy a piac a Tisza Pártra tesz.