„Mahmúd Abbász német földön azzal vádolta Izraelt, hogy »50 holokausztot« követett el. Ez nem csak erkölcsi szégyen, hanem szörnyű hazugság is” – közölte Jaír Lapíd izraeli miniszterelnök.
A német kormányszóvivő a palesztin vezető válasza után bejelentette, hogy véget ért a berlini sajtótájékoztató, Olaf Scholz így nem reagált azonnal a vendége kijelentésére.
Scholz nem támogatja a vízumtilalmat, mert az ukrajnai invázió Putyin háborúja, nem az orosz népé. A balti államok másként látják.
A vita miatt a Gazprom alig szállított földgázt Németországba.
A 93 éves német szociológus-filozófus nemzeti alapon, ukrán vereségre készülve védte meg Olaf Scholzék külpolitikáját. Az antifasiszta amerikai sztártörténész erre nyilvánosan szedte szét Habermas történelmi tévedéseit, és arról írt, hogy Németország a sok beszéddel és kevés cselekvéssel inkább a rossz oldalon áll.
A magyar kormányfő elutasítottsága azért jóval alacsonyabb, mint az orosz és belarusz diktátoroké.
A jelenlegi kancellár csupán az elmúlt évek energiapolitikáját kritizálta egy kicsit.
Olaf Scholz német kancellár korábban vonakodott attól, hogy Ukrajna és Moldova tagjelölti státust kapjon.
A francia elnök kapta a legjobb helyet a Kijevbe tartó vonaton.
Volomidir Zelenszkijjel tárgyalnak Ukrajna uniós tagjelölti státuszáról.
A német kancellár Bulgária fővárosában arról beszélt, hogy az EU-nak nem szabad letörnie a Nyugat-Balkán országainak az EU-tagsággal kapcsolatos reményeit.
Március vége óta érdemi segítséget nem küldtek a háborúba.
Olaf Scholz szerint így is el lehet érni, hogy befejeződjön a háború.
Az orosz diktátor felajánlotta, hogy megvizsgálja a lehetőségeket a globális élelmiszerválság kezelésében, cserébe a szankciók feloldását követelte a Nyugattól.
Energetikai partnerségről állapodott meg a német kancellár és a katari emír.