Elmondása szerint a pápával arról is beszélt, hogy a fiatalok „gyakran találkoznak azzal a káros megközelítéssel, amely szerint a gyermek teher, nyűg, ökológiai lábnyoma miatt veszélyt jelent a Föld fennmaradására és a szakmai kiteljesedés útjába áll”.
A köztársasági elnök Rómában átadta a hivatalos meghívólevelet, amit Ferenc pápa elfogadott.
A legutóbb viszont hozzádobtak egymilliárdot, és eleve csaknem dupla annyi költségvetéssel indulnak 2023-ban, mint 2022-ben.
Altusz Kristófon kívül Ukrajna, Litvánia, Lettország, Észtország, Lengyelország, Románia, Szlovákia állam- és kormányfőinek tanácsadói vettek részt a tárgyaláson.
A köztársasági elnök az ünnepi beszédében azt is mondta, hogy bátor, határozott és bölcs vezetőkre van szükség a világ, és ezen belül Európa rendjének helyreállításához.
Járt is érte a 873 ezer forint.
A köztársasági elnök szerint a háborús helyzet miatt kellett visszahozni a főispánokat és a vármegyéket. Vagy valami ilyesmi.
Novák Katalin aláírta a katatörvényt, a Momentum pedig jelezte, hogy ezt „nem hagyják annyiban”.
Majd hozzátette, hogy „ugyanakkor” érzékeli a felháborodást.
Közel a duplájára nőtt Novák Katalinék protokollkerete.
Gyöngyösi Márton pártelnök szerint a kormányzatban semmiféle együttműködésre nincs hajlandóság, még a jelenlegi válsághelyzetben sem, ez pedig sértő a 2 millió ellenzéki szavazóra nézve.
Jogi szempontból aggályosnak tartják, mert vállalkozások százezreit lehetetleníti el.
„Brazília a futballban világbajnok, mi a családok támogatásában vagyunk világbajnokok” - mondta Sao Paulóban.
Az a kanadai pszichológus kapott állami kitüntetést, aki a liberális identitáspolitika elszánt kritikusa.
Ha jónak találja a törvényeket, aláírja.