Minden állami vezető meghívást kapott – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A lap szerint a bukott államfő, aki a búcsúvideójából is kihagyta a kormányfőt, elment a vacsorára, amin rövid beszédet mondott Orbán, aki a kegyelmi ügy óta egyszer sem mondta ki Novák Katalin nevét.
A párt szerint azért, mert a kegyelmi botrány kirobbanása után „pedofilvédő Novák Katalin” feliratot tett a Sándor-palota elé.
Lehet, hogy még mindig harcol, mint a kitartó japán katona az őserdőben?
A politikusi juttatások speciális szabálya miatt most márciustól bruttó 4,6 millióról 5,24 millióra nő a lemondott Novák javadalmazása.
Egykori tanácsadója szerint Novákkal egy diplomáciai zsenit veszített az ország.
Szerinte azt is meg kell vitatni, hogy homoszexuális ember vezethet-e gyermekvédelmi intézményt.
Az információszerzésben ugyan nem segít a miniszterelnök, de jogosnak tartja a magyarok igényét, hogy megtudják, miért kapott K. Endre kegyelmet.
Nem így tervezte a parlamenti évnyitót a miniszterelnök: az ellenzék most először szemtől szembe olvashatta rá a kegyelmi botrányt. Közben újabb súlyos ügy mutatja meg a magyar állam teljesítményét.
Nagy nap volt a mai a magyar parlamentben.
A bukott köztársasági elnök visszavágott az ő nevét kimondani sem hajlandó miniszterelnöknek.
„Nem vagyok feljogosítva arra, hogy az elnök asszony nevében nyilatkozzak” – mondta a miniszterelnök.
Az ellenzéki pártok egy része elhagyta a Parlamentet, a kormánypárti képviselők titkos szavazáson kétharmaddal megválasztották a jelöltet.
Novák Katalin azután mondott le köztársasági elnöki posztjáról, hogy kiderült, 2023 áprilisában kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgató-helyettesének, aki bűnsegédként vett részt pedofil bűncselekményekben.
Novák Katalin lemondásáról, Sulyok Tamás megválasztásáról és Svédország NATO-csatlakozásáról is szavaznak ma az országgyűlési képviselők.