Éppen azután jelent meg interjú a köztársasági elnökkel, hogy kiderült, kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak. Az interjúban pedig éppen az empátiáról beszél.
Szerinte a pedofil gyerekotthon-igazgató bűnsegédjének felmentése azt mutatja, hogy se lelkiismeret, se elemi jóérzés, se tisztesség nincs a köztársasági elnökben.
Novák Katalin nem indokolta, miért adott kegyelmet. A Magyar Nemzet és az Origo névtelen szerzői megtették, nem is akárhogy.
A zaklatást elszenvedő fiatalok ügyvédje arra figyelmeztet, hogy az elnöki kegyelemben részesített bűntárs „holnaptól bármelyikünk gyermekének a pszichológusa lehet”.
Válaszolt a köztársasági elnök hivatala, de azt nem mondják meg, miért adott kegyelmet a bicskei pedofil-ügyet eltussolni próbáló férfinak.
A köztársasági elnök középpontba emelné a perifériát.
A molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettes a pápalátogatás ürügyén jöhetett ki a börtönből.
Nem tudtunk meg semmi konkrétat a kastélyos buliról, mert TITOK, de legalább arról sokat hallottunk, milyen polgármester lesz Gáspár Győző.
Olyan programokat szeretne, amik hozzájárulnak az egészséges életmód kialakításához és fenntartásához, valamint Magyarország szépségeinek a felfedezésére ösztönöznek.
A programon való részvétel a tankerület szerint önkéntes alapú.
Tavaly még a köztársasági elnök ment a gyerekekhez. Idén a gyerekek mennek a várhoz.
A magyar államfő egy 2001-es adatot mondott be a davosi Világgazdasági Fórumon.
A magyar államfő a davosi Világgazdasági Fórum panelbeszélgetésén azt mondta, „Ukrajnát továbbra is támogatni kell Oroszországgal szemben, és Magyarország a jövőben is ezt fogja tenni”.
Novák Katalin és Alex Soros sem hagyhatta ki a csúcstalálkozók csúcstalálkozóját.
„Addig a konkrét javaslatot a köztársasági elnök asszony kérésére, hogy tényleg szakmai szempontból tudják átgondolni, nem tárom a nyilvánosság elé.”