NER

Egy éve ezen a napon csinálta ki a NER a legnagyobb magyar politikai napilapot

A később Mészáros Lőrinchez került cégnél 2016. október 8-án közölték a dolgozókkal, hogy megszűnik a Népszabadság. Azóta sokat romlott a sajtószabadság helyzete Magyarországon.

Herczeg Márk
évforduló

Mindent beleadott Orbán és a NER, rég volt ilyen vigyorfitogtató a kötcsei polgári piknik

Eddig egyedül Rogán Cecília került veszélybe, akit a sajtó elől iszkoló Rogán Antal hagyott hátra.

Tbg
Politika

A világ kamuja: a fideszes propagandagépezet azt az elképesztő szöveget próbálja beadni, hogy a posta állta a sarat karácsonykor

Tudom, nehéz elhinni, de az Origo tényleg azt hozza vezetőben, hogy amit több ezer ember tapasztalt a késve érkezett csomagjával, az nem is történt meg. MI VAN? :-DDDDD

Herczeg Márk
Média

Spédernek fel kellett állnia az asztaltól

Az Orbán-kormány majdnem egy birodalmat adott neki, aztán mindent kicsavartak a kezéből. Már csak az Indexről nem látszik, hogy kié lett. Állítólag titkos hangfelvételei mentették meg attól, hogy még nagyobb bajba kerüljön.

Magyari Péter
POLITIKA

"Valószínűleg le kell érni a fenekére, hogy onnan majd elrugaszkodhassunk"

Mint a gyász fázisai, Magyarországon az Origo, a VS és most a Népszabadság elhallgattatása után kialakult lélektana lehetne a munkahelyüket a NER politikai érdekei miatt elveszítő újságírók viselkedésének.

erdelyip
Média

Hatalmas pofont kapott a NER: Tibi atya kifigurázta Orbánt!

Ha 3,3 millió szavazó nem tévedhet, akkor egy 1,2 milliós Facebook-oldal sem?

Herczeg Márk
INTERNET

Mészáros Lőrinc bankára: Csányi Sándor

Csányi Sándor az első magyar, akinek sikerült egy szeletet kikaparnia magának Mészáros Lőrinc csodálatos sikertörténetéből. De hogy lehet, hogy a trafikmutyi fő haszonélvezőjét is ő hitelezi, és mit jelent ez a mostani rezsim természetével kapcsolatban?

kasnyikm
gazdaság

A nemzeti tőkésosztály és az illegitim tulajdon ördögi köre

A most vagyonhoz juttatott „nemzeti tőkésosztály” ugyanabban a cipőben jár, mint a privatizáció posztkommunista nyertesei. Nem is merik itthon tartani a pénzüket. Tudják, hogy az új hatalom mindig újraosztja a lapokat. Hogy lesz ennek vége?

Orbán Krisztián
elit

Miért lopnak ilyen hihetetlenül sokat?

Annyira sok mostanában a kormányzati lopás, hogy alig tudunk másról írni. De mi van, ha már nincs kit túllopni, és a napnál is világosabb lett, hogy vazallusi rendszert szült a kleptokrácia?

kasnyikm
vélemény

Az ember, aki azért nem hallgatott a rendőrökre, mert ő az Orbán-kormánnyal van

Erről kiabált káromkodva, mégsem értettek a rendőrök a szóból, hanem bilincsben vitték el.

Herczeg Márk
POLITIKA

Napi NER: Szili Katalin és Semjén Zsolt közösen a nemzeti összetartozásért

A miniszterelnök-helyettest hallgatta meg a bizottság.

Botos Tamás
politika

A NER két képben

Két család. Két ház. Két stadion.

Ács Dániel
Egyéb
Videó

Családok, akiket a stadionépítés tesz utcára

Miskolcon a számozott utcák családjait először átverték, majd megpróbálták kitelepíteni, végül egyszerűen a híd alá küldik őket. Keményen dolgozó kisemberek, akik nem fértek be a NER-be.

Ács Dániel
futball

Kín a diadal után

Megtört a sérthetetlenség, a verhetetlenség, a számonkérhetetlenség mítosza. A kitiltási ügy és az Orbán-Simicska háború miatt öt év után elbizonytalanodni látszik a Fidesz vezetése. Mire számíthatunk 2015-ben?

Magyari Péter
politika

A kötéltáncos ballépése: Orbán Viktor, 2014

A tavalyi év legfontosabb hazai politikai fejleménye az volt, hogy 2014-ben Orbán Viktor nekilátott hosszú távra leláncolni hazánkat Oroszország mellé. Megdöbbentően rövidlátó vagy romlottan cinikus lépés volt.

Véleményvezér
mélyebb