Az Antifa Ost csoport hét feltételezett tagját szélsőjobboldaliak elleni erőszakos akciók megszervezésével és végrehajtásával gyanúsítják.
Így jóval szigorúbb büntetést lehet kiszabni.
Megígérte azt is, hogy Európa továbbra is támogatni fogja Ukrajna légvédelmének megerősítését, Németország jövőre további 3 milliárd euró katonai támogatást nyújt. A háttérben folyó amerikai-orosz béketárgyalások szerinte rövid távon nem vezetnek eredményre.
Súlyos következményei lehetnek annak, hogy az USA mellett a britek, a franciák és a németek is csökkentik a fejlesztési segélyeket.
Az árverés híre közfelháborodást okozott Lengyelországban.
„Ezek a talpnyalók, a Kreml szolgálói” - mondta Söder az AfD-re. A magyar miniszterelnök szerint ők Németország jövője.
A város történetének legnagyobb evakuálását hajtották végre.
A következő 10 évben 255 ezerre növelnék a mostani 182 ezres létszámot.
A hadkötelezettség elől Németországba utazó fiatal ukrán férfiak száma és a kezeletlen korrupció is csökkentheti Ukrajna támogatását a németek körében.
Több százezer látogatója volt az Alice Csodaországban nevű gyermekpornó oldalnak.
Lengyelország megtagadta az egyik gyanúsított kiadását, egy Olaszországban elfogott férfi azonban bíróság elé állhat Németországban.
Az ügyészség szerint a férfi azzal az indítékkal követte el a bűncselekményeket, hogy zavartalan legyen az éjszakai műszakja.
A helyi szörfösök értetlenül állnak az Eisbach-hullám eltűnése előtt.
Menő robotgyűjtemény, a világelit ármánykodása, orosz utcazenész-lázadás és a franciákat megrázó hét perc részletei a 444 napindító hírlevelében.
Tömegesen mennek el, amióta a fiatal férfiak külföldre utazhatnak.