Marco Goecke saját jogán is híres tacskója, Gustav szarát kenhette a Frankfurter Allgemeine Zeitung balettkritikusának arcába.
Az exit-pollok szerint a 2021-ben elért 18 százalékos eredményüket messze felülmúló eredményt érhettek el.
Olyanokra vonatkozik az enyhítés, akiknek vannak Németországban élő közeli rokonaik. De még tőlük is érvényes útlevelet kérnek, ami elég komoly nehezítés egy földrengés után.
A korszerűsítés eurómilliókba kerülne, ráadásul többek szerint nem is tömeghadseregre, hanem profikra lenne szükség.
A német kancellár szerint ez világos üzenet lesz Putyinnak, hogy nem nyerheti meg a háborút.
A német védelmi miniszter azt mondta, 2024 első vagy második negyedévéig legalább három zászlóaljra való Leopard 1-es harckocsit terveznek Nyugatról Ukrajnába küldeni.
A frankfurti ügyészség nyomozást indított a Bundesligában versenyző labdarúgóklub 66 éves elnöke, a felesége és a nagyobbik, 25 éves fiuk ellen.
Bár Orbán a szövetségeseként gondol rá, Olaszország szélsőjobbos miniszterelnöke gyökeresen másként gondolkodik az ukrajnai háborúról és a bevándorlásról, mint ő.
A debreceni polgármester megnézte a CATL német gyárát és rendben találta. Akkor mi lehet a baj a debreceni gyárral?
A modern Leopard 2 A6-osokon felül lezsírozott Leopard 1-eseikból is küldenek 88 darabot.
A FFP2 minősítésű maszk viselését előíró szabályt a szövetségi kormány szüntette meg.
Az egyik katonát helikopterrel szállították el.
Egyensúlyozva próbálják támogatni az ukránokat.
Mert „a Kremltől naponta hallható kijelentések alapján nem tudjuk azt a következtetést levonni, hogy Oroszország egy cseppet is visszatántorodott volna attól, amit Putyin a háború céljának hirdetett, nevezetesen Ukrajna megsemmisítésétől”.
Semmilyen szennyezőanyagot, veszélyforrást nem látott.