Németország

A kötelező oltás mellett érvel a német egészségügyi miniszter

Karl Lauterbach szerint naiv dolog azt hinni, hogy az omikronnal véget ér a koronavírus-járvány.

Rényi Pál Dániel
járvány

Életfogytiglant kapott a kannibalizmus iránt élénken érdeklődő német matektanár

A lakására csalt egy másik férfit, és drogkoktéllal megölte. A lakásán csontvágó fűrészt és henteskést is találtak.

Szász Zsófi
bűnügy

Szigorít a járványügyi szabályokon Németország: étterembe csak három oltással

A harmadik oltás a legjobb védelem az omikron ellen – mondta a kancellár. Aztán bejelentette a szigorításokat.

Szász Zsófi
koronavírus

Queerügyi kormánybiztost nevezett ki az új német kormány

A német családügyi minisztérium szerint a 42 éves, zöldpárti Sven Lehmann feladata lesz nemzeti akciótervet készíteni, hogy Németország „úttörővé váljon a diszkrimináció elleni küzdelemben”.

Herczeg Márk
külföld

Novák Katalin 2010-ben: Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből

A köztársasági elnöknek készülő Novák Katalin több mint tíz évvel ezelőtt akkori németországi életükről írt blogot. Ebben nemcsak az aktuális hóhelyzetet vagy óvodai viszonyokat taglalta, de néha össze is hasonlította az ottani viszonyokat is az itteniekkel.

Mészáros Juli
ÉLET

Véget ér a német atomkorszak: őrület, áldozat vagy az emberiség megmentése?

Szilveszterig hat atomerőmű működött még Németországban, de hármat azóta lekapcsoltak, és idén decemberben a többi is leáll. Miközben durván drágul az energia, és Európa nehéz küzdelmet vív a karbonsemlegességért. Öngyilkos bolondéria vagy az emberiség megmentése? Erről vitatkozik fél Európa.

Magyari Péter
külföld

100 millió forintos kártérítés kifizetésével rendeződött egy nácik által elrabolt ritka hegedű sorsa Németországban

Egy bajor alapítvány utalta át az összeget Felix Hildesheimer zsidó zeneműkereskedő örököseinek.

Horváth Bence
külföld

Az influenszer, aki táncolás közben literszámra önti a parfümöt a saját szemébe

A nagy kérdés: Jeremy Fragrance német illatszakértő csak egy végtelenül profi showman, vagy amit művel, az tényleg az, aminek látszik?

Herczeg Márk
INTERNET

A német alkotmánybíróság szerint tilos hátrébb sorolni a fogyatékkal élőket az egészségügyben

A panaszosok attól féltek, hogy ha a koronavírus miatt túltelítődnek a kórházak, és rangsorolni kell a betegek között, hátrány éri őket.

Sarkadi Zsolt
külföld

A BioNTech-től beszedett adóbevételeknek hála Mainz végre visszafizetheti minden adósságát

A német város az elmúlt három évtizedben mindig deficittel zárt.

Herczeg Márk
járvány

Két német nő összeveszett azon, hogy hogyan kell nevelni a kutyákat, és az egyik megharapta a másikat

A kutyák csak néztek megrökönyödve.

Sarkadi Zsolt
külföld

A német egészségügyi miniszter szerint negyedik oltásra is szükség lesz

De azt még nem tudni, hogy az emlékeztető oltás meddig véd az omikron változattól.

Herczeg Márk
járvány

Németországban szűkkörű szilvesztereket engedélyeznek csak

Dániában pár hét alatt az omikron lett a domináns koronavírus variáns, a britek nem szigorítanak.

Haszán Zoltán
járvány

Németországban több gyereket is véletlen rossz vakcinával oltottak be

Pfizer helyett Modernát kaptak.

Fődi Kitti
külföld

A beoltott német állampolgárok is csak kéthetes karantén árán térhetnek vissza Nagy-Britanniából

Londonban már az omikron az úr.

Urfi Péter
járvány