Németország

Tömegesen pusztulnak a halak az Odera folyóban, a lengyel kormány már a hadsereget is bevetette

A lengyel-német határként is működő folyóban egyelőre nem tudni, mi okozta az ökológiai katasztrófát.

Horváth Bence
külföld

Schröder perli a német parlamentet, amiért elvették az irodáját és megvonták a privilégiumait

A Moszkvával rendkívül szívélyes kapcsolatban álló német exkancellár szerint csak egy abszolutista monarchiában történhetne meg olyan, mint amit vele tett a Bundestag bizottsága.

Horváth Bence
külföld

A kórházak és szociális intézmények kivételével minden középületet csak 19 fokra lehet fűteni Németországban

Az épületeket, szobrokat és hidakat sem lehet kivilágítani majd.

Fődi Kitti
külföld

A magas inflációra adócsökkentéssel válaszol Németország

A berlini kormány szerint az állam bevételei nem nőhetnek az állampolgárok kárára.

Botos Tamás
külföld

Egyelőre nem zárják ki az SPD-ből a putyinista Gerhard Schrödert

A német szociáldemokraták hannoveri regionális szervezetének döntőbizottsága szerint a volt kancellár orosz cégekben betöltött tisztségei nem sértik a párt alapszabályát.

Herczeg Márk
külföld

Letartóztatták a riói német konzult, mert megölhette a férjét

Zúzódások a holttesten, vérfoltok a lakásban. A diplomata szerint férje csak elesett.

Szurovecz Illés
külföld

Kész a turbina, a német kancellár szerint az oroszok nem tarthatják vissza tovább a gázt

A vita miatt a Gazprom alig szállított földgázt Németországba.

Czinkóczi Sándor
külföld

Európai Bíróság: Az állam ellenőrizheti a menekültmentő hajók tevékenységét

De önmagában az, hogy hogy egy hajó a tengerből kimentett embereket visz, nem elég az ellenőrzésre – döntött a bíróság a SeaWatch és az olasz állam közötti perben.

Herczeg Márk
eu

A hannoveri középületekben lekapcsolták a meleg vizet, miután egyre kevesebb gázt küldenek az oroszok

A szökőkutak sem üzemelnek és a középületek éjszakai díszkivilágítását is lekapcsolják.

Szász Zsófi
gazdaság

A Bild szerint Orbán „undorító holokausztviccet” sütött el, Havasi Bertalan szerint a kormányfő az einstandra célzott

Nem nagyon csitulnak a kedélyek miniszterelnök fajelméleti fesztiválbeszéde körül.

Herczeg Márk
POLITIKA

400 éves hajót találtak egy északnémet folyó fenekén

A rakterében több mint 150 hordó volt.

Herczeg Márk
Történelem

A Lufthansa szinte az összes németországi járatot törli a szerdai sztrájk miatt

Münchenből és Frankfurtból nem indulnak gépek.

Benics Márk
közlekedés

Robert Habeck: Putyin kettős játékot űz a gázszállítások korlátozásával

A német gazdasági miniszter szerint Putyin bizonytalanságot gerjeszt és felhajtja az árakat.

Herczeg Márk
energia

A Gazprom újabb Siemens-turbinát állít le az Északi Áramlat gázvezetéken

Szerda reggeltől a vezeték napi kapacitása nem fogja meghaladni a 33 millió köbmétert, ami a teljes kapacitás 20 százalékának felel meg.

Herczeg Márk
energia

Szerdán figyelmeztető sztrájkot tart a Lufthansa földi személyzete

Köztük a műszaki kiszolgálók és a logisztikusok, akik nélkül a repülőgépek nem tudnak felszállni.

Herczeg Márk
közlekedés