Körülbelül 8600 ember érintett.
A két férfi pár órával korábban ismerkedett meg egy online társkeresőn.
Az idei német GDP 0,5 százalékát adhatja az első engedélyezett koronavírus elleni oltást kifejlesztő német cég bevétele egy német közgazdász szerint.
A Blikk szerint kigyulladt az egyik hajtómű.
A gyanú szerint Muafak Al D. 2014-ben egy Aszad-párti milícia tagjaként rakétagránáttal támadott meg egy damaszkuszi menekülttábort.
500 esetet vizsgálva azt találták, hogy erősebb immunválasz alakult ki azoknál, akik az első AstraZeneca után Pfizert kaptak, mint aki két AstraZenecát.
Nemcsak rengeteg szemét maradt az ár után, de a massza gyakorlatilag szétválogathatatlan. Valahogy mégis ártalmatlanítani kell, mert veszélyes anyagok is vannak benne.
Rudolf August Oetkernek három házasságból nyolc gyermeke született, akik halála után mind akarnak egy falatot a sütiporokról és mirelit pizzákról híres cégből. Ezért inkább darabjaira szedik az Oetker cégcsoportot.
További két eltűntet keresnek, de a kutatást nehezíti, hogy csak korlátozottan tudják megközelíteni a robbanás helyszínét.
A svájci cég 1952 óta csomagolja arany fóliába a húsvéti csokoládényulakat, szerintük ezzel kivívták a védjegyet rá.
A férfi eladná gyűjtőknek, az ügyészség szerint viszont ez törvényt sértene.
Sok év fenyegetőzés után az USA engedett a német-orosz igényeknek az Északi Áramlat 2 ügyében. Ukrajna vezetői úgy érzik, hogy cserben hagyták, a lengyelek is tiltakoznak, de az új gázvezeték lényegében elkészült. A megállapodás előtt az oroszok felnyomták az európai gáz árát.
Helge Braun kancelláriaminiszter szerint szükség lehet arra, hogy korlátozásokat vezessenek be azoknak, akik nem hajlandók beoltatni magukat.
Azt mondta, szégyellte volna magát tiszta ruhában bejelentkezni a katasztrófa helyszínéről. A karrierjének jobbat tett volna.
Az ár elvonulásával Németországban már keresik, miért nem sikerült időben figyelmeztetni az embereket a közelgő katasztrófára. A hidrológusok előrejelezték a veszélyt, a hatóságok mégsem tudták kimenekíteni az embereket.