Rengeteg önkéntes próbál segíteni, adományból pedig annyi érkezett, hogy már nem fogadnak többet. A Deutsche Welle riportja.
Nyugat-Európa több országában is rekordmennyiségű csapadék hullott, Németországban, Hollandiában és Belgiumban ezreket kellett kitelepíteni, kétszáz fölött jár a halottak száma, akadozik az áramszolgáltatás. Árad a Duna is, de nem kell nagy árvíztől tartani.
A katasztrófa első jeleit 9 napja fedezte fel egy 800 km magasan keringő műhold.
Bocsánatot kért, de nem árulta el, hogy min nevetett.
A hatóságok több száz embert keresnek.
Honduras ellen vívták utolsó felkészülési meccsüket, amikor valaki beszólt Jordan Torunarighának.
Még mindig rengeteg embert keresnek, és további áradásokra is lehet számítani.
Az áradások már Hollandiát, Luxemburgot és Svájcot is érintik.
A védekezésben és a mentésben 15 ezer emberrel vesz részt a tűzoltóság, a katonaság, a rendőrség és a katasztrófavédelmi szervezet. Belgiumban és Hollandiában is rossz a helyzet.
A hét végéig nem állnak le az esőzések.
A Bernd nevű ciklonnak már halálos áldozatai is vannak.
Elég egy jegyet felmutatni.
Négy német egy 600 méter magasan kifeszített hevederen ment át.
A férfi egy nemzetközileg elismert kutatóközpont vezetője.
A Deutsche Welle ebből az alkalomból összegyűjtötte a távozó kancellár legemlékezetesebb felszólalásait.