Pénteken Angela Merkelt is meghallgatta a parlamenti vizsgálóbizottság a Wirecard-botrányban. A cég a német techszektor sikertörténete volt, meghamisított könyveléssel. Több milliárd eurónyi kárt hagytak maguk mögött, és a pénzügyi rendszer teljes reformja jöhet miattuk az országban.
A szexuális ragadozóként számon tartott 33 éves férfi Németországban bujkált.
Éjszakába nyúló, intenzív vita után született meg a döntés.
Akinek ráadásul esélye is van arra, hogy kancellár legyen a szeptemberi választások után. Annalena Baerbock a Zöldek alapításának évében született, a párt pedig jelenleg a második legnépszerűbb Németországban.
Most került sorra.
Ezért felhatalmazást kért a Bundestagtól, hogy átnyúlhasson a tartományok feje felett.
Esti, éjszakai kijárási korlátozást javasol.
A járványügyi korlátozások miatt.
Budapest ezzel szemben a három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt teltház előtt tartaná meg a Puskás Arénában.
Pfizert vagy Modernát kapnak helyette.
Eddig a tartományok külön hozhattak szabályokat. Merkel szerint meg kell végre hallani az egészségügyi dolgozók segélykiáltásait.
Továbbra is ott képzeli el a jövőjét ugyanis.
“A szabad véleménynyilvánítás korlátozása a magyarok számára elfogadhatatlan” - mondta annak a kormánynak a diplomatája, amely alatt sima lájkolásért rúgnak ki embereket.
Szóvivője szerint túlságosan gyorsan növekszik az intenzíven levő betegek száma.
A német kormány terve szerint a beoltottak teszt nélkül mehetnek például fodrászhoz vagy az újra megnyíló boltokba, és külföldről hazatérve sem kell karanténba vonulniuk.