Christian Brückner most is börtönben van egy hetvenkét éves nő megerőszakolása és drogkereskedelem miatt.
Mindössze öt tagállam szavazott nemmel a büntetővámokra.
A külügyminiszter szerint Julia Gross súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe.
Egyikük Afrikában egy olyan beteget kezelt, akiről kiderült, hogy a magas halálozási arányú Marburg-vírussal fertőződött.
Bár néhány szórakozóhely a járvány után fellendült, a magas infláció és az egyre kevesebb turista miatt rövidülnek a sorok a német főváros híres szórakozóhelyei előtt.
A solingeni késes támadás, és a szélsőjobboldali AfD tartományi választási sikerei után Németország lassan rájön: nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy eddig. A közhiedelemmel ellentétben az Afd egy ideje már nem csak az egykori NDK problémája, csak Bajorországban kétmillióan szavaztak rájuk legutóbb.
Állítólag ez bevett gyakorlat az iparágban.
Az ügyészek szerint a fő gyanúsítottat korábban a súlyos agysérülés miatt a világtól elszigetelt Forma-1-legenda családja alkalmazta.
A Spiegelnek sikerült beazonosítania az akció résztvevőit.
Jörg Dornaut nemrég 20 862 eurós bírságra ítélték, mert nem fedte fel a részvételét a cégben.
„Ezt nem fogjuk megtenni. És erre jó okunk van” – mondta német kancellár.
Donald Tusk erről az árvízvédelmi válságstáb ülésén beszélt, miután arról tájékoztatták, hogy a mentési munkálatokat hátráltathatják a határátkelőhelyeken kialakult torlódások.
Azért szabtak ki rájuk felfüggesztett helyett letöltendő börtönbüntetést, mert az eljárás során további akciókat helyeztek kilátásba.
Az Európai Bizottságnak szeptember 24-ig kell döntenie arról, hogy a kérelemmel szembeni 11 kifogás megalapozott-e, és ha az, akkor Németországnak és Törökországnak fél éve van kompromisszumot kötni.
A bűncselekmény miatt akár 10 év börtönbüntetést is kaphat Németországban, a magát „Reichsbürger”-nek, azaz a német államot el nem ismerő embernek tartó férfi.