Németország

Kutatók vizsgáltak ki egy német férfit, aki állítólag 217 oltást kapott a koronavírus ellen

134 immunizálást hivatalosan is meg tudtak erősíteni.

Herczeg Márk
járvány

Szélsőbaloldali csoport állítólagos gyújtogatása miatt állt le a termelés a Tesla Berlin melletti gyárában

Elon Musk extrém hülyének nevezte az aktivistákat.

Molnár Kristóf
külföld

Orosz dezinformációs támadásnak nevezte a német védelmi miniszter, hogy kiszivárgott a légierő tisztjeinek beszélgetése

Boris Pistorius szerint Putyin információs háborújának célja, hogy megossza Németországot.

Benics Márk
külföld

Egy kiszivárgott felvételen a német légierő tisztjei azt latolgatják, hogy lehet bevetni Taurus cirkálórakétákat az orosz-ukrán háborúban

Az orosz állami RT-csatorna vezetője hozta nyilvánosságra pénteken a vélhetően lehallgatással megszerzett felvételt, amiről még nem tudni, hogy nem manipulált-e.

Rényi Pál Dániel
külföld

30 év bujkálás után fogták el Berlinben a Vörös Hadsereg Frakció egy körözött tagját

A Baader–Meinhof csoportként is ismert egykori szélsőbaloldali terrorcsoport már 65 éves tagját, Daniela Klettét azután fogták el, hogy a hatóságok két hete egy tévés bűnügyi műsorban a lakosság segítségét kérte.

Herczeg Márk
Terrorizmus

A francia kormány szerint a nyugati csapatok ukrajnai jelenléte nem jelentené „a hadviselés küszöbének” átlépését

Stéphane Séjourné külügyminiszter pontosította, miről beszélt Macron.

Herczeg Márk
háború

Orosz drón miatt kellett elmenekülnie a német külügyminiszternek Ukrajnából

Annalena Baerbock idő előtt befejezte mikolajivi látogatását.

Herczeg Márk
háború

Megszavazták Németországban a fű legalizálását

Nyártól a közösségi termesztést is engedélyezik.

Czinkóczi Sándor
külföld

A göttingeni professzor, aki bambuszrúddal verte doktoranduszát

Egy német professzor évekig verte anyagilag kiszolgáltatott doktoranduszát. A férfi tagadta a kényszerítést, bevallása szerint csak jobb teljesítményre akarta ösztökélni tanítványát. Másodfokon 18 hónapnyi felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Molnár Kristóf
bűnügy

Pénteken szavaznak a fű legalizálásáról Németországban

Ha a parlament megszavazza, Németország lesz a harmadik ország Európában, ahol nem teljesen tiltott a kannabisz.

Fődi Kitti
külföld

Németország továbbra sem küld Taurus cirkálórakétákat Ukrajnának

De más nagy hatótávolságú fegyvereket igen.

Molnár Kristóf
külföld

Magyar Péter: Áruló volt-e von Stauffenberg a Hitler elleni merényletnél?

Vagy Görgei Artúr a világosi fegyverletételnél, vagy Nagy Imre, aki hithű kommunistából lett a forradalom miniszterelnöke? Magyar Péter szerint nem.

Herczeg Márk
POLITIKA

A biztonsági őr erőszakolt meg két menekült nőt egy német befogadóközpontban

A bíróság szerint a német férfi az egyik nőt 62 alkalommal erőszakolta meg, a másikat pedig ötször.

Kaufmann Balázs
külföld

Von der Leyen bejelentette, hogy újraindul

A CDU végrehajtó bizottsága egyhangúlag támogatja.

Herczeg Márk
eu

Németország valószínűleg recesszióban van a Bundesbank szerint

A német szövetségi bank legújabb jelentése elég borúlátó.

Kaufmann Balázs
gazdaság