Az eurozóna gazdasága közben éppenhogy bővült. Az elemzők szerint már a csökkentett magyar növekedési cél sem lesz tartható.
Markus Söder eközben begyűjtött 83 ezer új követőt is.
Három felnőtt barátját fogadta örökbe korábban, akiket egy vadászaton ismert meg.
Az orosz elnök szerint az USA hidegháborús rakétaválságot kockáztat.
A német teniszező korábban a világranglistát is vezette.
„Garantáltan hagyományos specialitásként” jegyeztetnék be az ételt, a németek szerint ez jelentősen növelné a döner árát.
„Mind azt kívánjuk, hogy ismét egy olyan világban élhessünk, ahol nagy jelentősége van a fegyverkorlátozásoknak, most viszont arról van szó, hogy biztonságunkat a szükséges elrettentés által is szavatoljuk éppen azért, hogy ne legyen háború” – üzente a német kancellár azoknak a párttársainak, akik kritizálják a rakétatelepítést.
Pártja azonban még nem jelölte hivatalosan.
Egy héttel korábban egy zsidó-muzulmán villásreggelit tartottak az étteremben.
Fasiszta járulékosok, adóelkerülő náci örökösök és elmaradott világrombolók, reszkessetek.
Hogy hova és mikor, azt még nem mondták meg.
Annak ellenére, hogy egy várható Trump-elnökség esetén Amerikából sem számíthat az eddig tapasztalt segítségre az oroszok ellen védekező ország.
Újabb reakció Orbán békemissziójára.
Többek között a Kamaz leánycégeinek is segíthettek megkerülni a nyugati szankciókat.
Elérkezett az EB utolsó meccse: a sziporkázó spanyolok a sziklakemény angolokkal meccselnek Berlinben. Összecsap a világfutball két legnagyobb ígérete: Jude Bellingham és Lamine Yamal.