NATO

Szijjártó elismerte, hogy érkezett amerikai kérés csapatok ideiglenes telepítésére a feszült orosz viszony miatt

Majd fakenewsozni kezdte a kérésről beszámoló CNN-t.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Nyugi van, még nem jönnek az oroszok, üzenték Ukrajna vezetői a népüknek

Két hét gyorsuló eszkaláció után a héten kicsit megpihentek a civakodó felek, ez pedig alkalmat adott a nyugati szövetségeseknek, hogy kicsit a saját háza tájukon is söprögessenek.

Király András
külföld

Szergej Lavrov: Moszkva lépéseket tesz, ha Washington nem válaszol a javaslataira

Az orosz külügyminiszter szerint a Nyugat Oroszország elleni „provokációkra” hangolja Ukrajnát a Donyec-medencében, „harci lázban ég”, a diplomatáinak evakuálásával pedig hisztériát gerjeszt, amit az ukrán vezetők kénytelenek csillapítani. Lavrov szerint a NATO-főtitkár „elvesztette a kapcsolatot a valósággal”.

Herczeg Márk
háború

Az ellenzék felszólította Orbánt, hogy most mégse találkozzon Putyinnal Moszkvában

Mint írták, a jelen feszült helyzetben "kifejezetten károsnak és nemzeti érdekeinkkel ellentétesnek" tartják Orbán és Putyin baráti találkozóját.

Király András
POLITIKA

Szijjártó élezés helyett diplomatikus megoldást támogat Ukrajna esetén

Erről leginkább tán az őt Barátságért érdeméremmel kitüntető orosz külügyminisztert, Szergej Lavrovot kéne meggyőznie.

Király András
POLITIKA

A balti államok fegyvereket adnak Ukrajnának

Légelhárító Stingereket és páncélosok ellen bevethető Javelineket küldenek az orosz invázióra készülő ukránoknak.

Király András
külföld

"Hasznos" és "nyitott" tárgyalásokon nem jutottak semmire az oroszokkal az amerikaiak

Bár az amerikai hírszerzés szerint már a leendő ukrán bábkormány tagjait toborozzák, külügyminiszterük kölcsönösségen alapuló engedményekkel próbálja lecsillapítani az oroszokat.

Király András
külföld

A NATO-csapatok kivonását követeli az egykori szocialista országokból az orosz külügyminiszter

Kicsit nehezen értelmezhető az orosz követelés, mivel ezeknek az országoknak a hadseregei maguk is NATO-csapatok.

Király András
külföld

Biden: Ha bármilyen orosz csapatok átlépik az ukrán határt, azt inváziónak tekintjük

Az amerikai elnök korábban félreérthető kijelentéseket tett arról, hogy a NATO tagjai hogyan kezelnék, ha az oroszok csak "kisebb betöréseket" hajtanának végre Ukrajnában.

Csurgó Dénes
külföld

Már az atomfegyverekkel fenyegetőzésig jutott Oroszország és az USA konfliktusa

Pedig már két hete is úgy tűnt, hogy kissé túllőttek a célon a kölcsönös üzengetésben. A múlt heti orosz-amerikai-európai tárgyalások nemhogy lassítottak volna, inkább gyorsították a helyzet eszkalálódását.

Király András
külföld

Páncéltörő rakétákat küldtek a britek Ukrajnába

Csak védekezésre jók, mondta a brit miniszter. A szállítógép gondosan kikerülte a német légteret.

Szurovecz Illés
külföld

Finnország most nem készül belépni a NATO-ba

Megértik, hogy milyen nyomás alatt van most Ukrajna és Lengyelország, de az ő helyzetük más.

Szász Zsófi
Külpolitika

Jelentős nézetkülönbségek maradtak Oroszország és a NATO egyeztetései után

"Nem volt könnyű megbeszélés, de ezért is volt annyira fontos ez a találkozó" - fogalmazott a legszebb diplomatanyelven Jens Stoltenberg, a NATO norvég főtitkára.

Király András
külföld

Amerika határozott választ ígér, ha Putyin megtámadja Ukrajnát

A hétvégén kezdődnek a tárgyalások az ukrajnai feszültségről.

Szurovecz Illés
külföld

Az oroszok és az amerikaiak január 10-én, Genfben tárgyalnak az ukrán feszültségről

Közvetlenül utána a NATO-val, illetve több európai vezetővel is tárgyal majd Oroszország.

Kiss Imola
külföld