NATO

Erdogan újra nekimegy a kurdoknak Szíria északi részén

2016 óta a mostani lesz az ötödik offenzíva az észak-szíriai kurdok ellen.

Csurgó Dénes
külföld

Törökország nem engedhet be terrorizmust támogató országokat a NATO-ba

Amíg Recep Tayyip Erdogan a Török Köztársaság elnöke, addig ez így is lesz, mondta Recep Tayyip Erdogan, a Török Köztársaság elnöke.

Gazda Albert
külföld

Erdogan nem ismeri el többé a görög miniszterelnököt

A török elnök számára többé nem létezik Kiriákosz Micotákisz.

Czinkóczi Sándor
külföld

Tucatnyi katonai egységet telepít Oroszország a nyugati katonai körzetbe

Ezzel reagálnak a svéd-finn NATO-csatlakozásra, amit Törökország egyelőre blokkol. Az utóbbi vádjait most Svédország visszautasította.

Benics Márk
külföldi

Biden: Az Egyesült Államok teljes mellszélességgel Finnország és Svédország mögött áll

Az amerikai elnök szerint a két ország csatlakozása újjáélesztené és megerősítené a NATO-t.

Kiss Imola
külföld

Erdoğan blokkolja a NATO-csatlakozási tárgyalásokat Svédországgal és Finnországgal

A török elnök 30 „terrorista” kiadatását kéri.

Herczeg Márk
háború

Lavrov szerint Olaf Scholz hatalomra jutásával Németország elveszítette az önállóság utolsó jegyeit is

Az orosz külügyminiszter szerint az EU-ban valószínűleg csak Macron „próbál még valahogy az Európai Unió stratégiai autonómiájáról beszélni”, de ezt nem fogják megengedni a kontinensnek.

Herczeg Márk
háború

Törökország kész vétózni a finnek és a svédek csatlakozását a NATO-hoz

Erdogan szerint a két ország terrorszervezetek keltetőjeként működik.

Horváth Bence
külföld

Putyin elfogadja a finnek és a svédek NATO-tagságát, amíg a szövetség nem létesít katonai bázisokat a két országban

A svédek eleve arról beszéltek, hogy nem akarnak sem bázisokat, sem telepített atomfegyvereket.

Szily László
külföld

Svédország is bejelentette, hogy csatlakozna a NATO-hoz

Több mint kétszáz év után adják fel semlegességüket.

Király András
külföld

Nagyszabású NATO-hadgyakorlat kezdődik ma Észtországban

Részt vesz rajta Finnország és Svédország is.

Boros Juli
háború

A svéd kormánypárt támogatja az ország NATO-csatlakozását

Svédország akár a napokban benyújthatja hivatalos csatlakozási kérelmét a védelmi szövetséghez.

Rényi Pál Dániel
háború

Blinken és Stoltenberg is biztos benne, hogy nem lesz akadálya a skandináv országok NATO-tagságának

NATO-csúcs zajlik Berlinben. Az Egyesült Államok újranyitja kijevi nagykövetségét.

Rényi Pál Dániel
háború

Szijjártó Péternek fenntartása van Finnország NATO-csatlakozásával kapcsolatban

A magyar külügyminiszter nem ellenzi a csatlakozást, de szerinte tekintettel kell lenni a Törökország által jelzett „érzékenységekre” is.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Finnország hivatalosan is bejelentette, hogy csatlakozni akar a NATO-hoz

Svédországban is hamarosan megszülethet a hivatalos döntés a NATO-csatlakozásról.

Csurgó Dénes
külföld