A drón a főváros, Vilnius felett is áthaladt, végül egy katonai kiképzőterületen találták meg pénteken.
Svédország, Norvégia és Dánia vezetői szerint az amerikai fegyverek döntően hozzájárulnak majd Ukrajna védelmi kapacitásainak erősítéséhez.
Globálisan erősödött a jobboldali populizmus, miközben a Trump-hatás az amerikai elnök politikájával legerőteljesebben szembeszálló politikusokat is felemeli. Nehéz pontos meghatározást adni arra a hullámvasútra, amit az új adminisztráció hozott a nemzetközi politikába.
Trump három hete jelentette be, hogy új módszer jön.
Ötdimenziós sakk két külön táblán. Digitális lábak és trollhadseregek. Zsarolás és tárgyalás. Mi nekünk az EU és ki szítja a gyűlöletet? Szombaton egyszerre tartott beszédet Orbán Viktor és Magyar Péter.
Magyar Péter a tusványosi gyűlöletbeszédre időzítve tartotta meg saját külpolitikai rendezvényét. A Tisza elutasítja Ukrajna gyorsított felvételét az EU-ba, és a következő uniós költségvetés jelenlegi tervezetét is. A Tisza kormány miniszterelnökének első útjai Varsóba, Bécsbe, majd Brüsszelbe vezetnének.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint „az ukránok a maguk dolgát csinálják, ez nem európai ügy”.
A német kérésre kiküldött kontingens 2026 elejéig marad ott védeni a NATO keleti szárnyát.
Gulyás Gergelyt Sebestyén József haláláról, Lázár János Bábolnának tett ígéretéről és a NATO-vállalásról kérdeztük.
A miniszterelnök szerint a Tisza nem egy párt, hanem csak egy digitális politikai mozgalom. Orbán szerint a 2022-es vállalásaik több mint 90 százalékát teljesítették.
Az amerikai elnök terve szerint az európai országok amerikai gyártmányú fegyvereket fognak vásárolni, hogy segítsék Ukrajna önvédelmét.
Ezért is küld fegyvereket az Egyesült Államok Ukrajnába.
A francia elnök azt mondta, országa 2027-ben 64 milliárd eurót fog költeni hadseregére a „ragadozók korszakában”.
Amelyet a NATO fog finanszírozni.