Az olasz miniszterelnök szerint ez is azt mutatja, hogy Oroszország részéről nincs igény párbeszédre.
Először Putyin és Zelenszkij, majd a saját alelnöke és Trump nevét cserélte fel, és ezek után hiába válaszolgatott magabiztosan a várva várt sajtótájékoztatóján. Biden szerint neki van a legnagyobb esélye nyerni, de Kamala Harris is jó elnök lenne.
Arról nem beszélt, hogy a NATO szerint Kína támogatja az Ukrajna elleni orosz hadműveleteket.
Béketárgyalás! – válaszolta Kína.
Hogyan érhet véget a NATO felé menetelő Ukrajna útja?
Igaz, nem is biztos, hogy nagyon megérte volna.
Kijev harctéri győzelemre törekszik, Putyin a gépek miatt nem aggódik.
Újabb Patriot-rendszereket kap Kijev.
Keddtől csütörtökig Washingtonban tart csúcstalálkozót a NATO, Pekingből még Orbán Viktor is épp odaér. Ukrajna, a védelmi képességek növelése, és a szövetség Trump-biztossá tétele lesz a középpontban, de annyi nagyobb tagállam van épp belpolitikailag törékeny helyzetben, hogy a legnagyobb közös vállalások nem most várhatók.
A leköszönő NATO-főtitkárt Orbán moszkvai útjáról is kérdezték.
A NATO-nak előre szólt, az uniós vezetőket viszont meglepte a moszkvai út.
Területi kérdésekről is szó van nemzetbiztonsági szakértők szerint.
Új parancsnokságot hoznának létre a németországi Wiesbadenben, ami az ukrán erők katonai segélyezését és kiképzését koordinálná.
Október 1-től, amikor Jens Stoltenberg mandátuma tíz év után lejár.
De a háború „természetesen Vlagyimir Putyin felelőssége.”