Akkor teszik lehetővé a nyugati fegyverek bevetését oroszországi katonai célpontok ellen, amikor már folyamatosak az akadály nélküli terrorbombázások. Az oroszok eszkalációról beszélnek, de ez most inkább üres fenyegetésnek tűnik.
EU-s országok hírszerzői egyre több szabotázsakció mögött sejtik az oroszokat. Finn gázvezeték, mélytengeri adatkábel és a német vasúti kommunikációs rendszer is gyanúsan sérült meg az elmúlt években, a titkosszolgálatok után pedig már a NATO is nyílt orosz hibrid hadviselésről beszél.
Prágában találkoznak a külügyminiszterek, hogy erről, illetve egy újabb Ukrajna-csomagról tárgyaljanak.
Az előzetesbe került férfi akár húsz évet is kaphat hazaárulás miatt.
A miniszterelnök politikai igazgatója kormánylapoknak adott interjút. Kemény kérdéseket kapott, de állta a sarat.
A Mi Hazánk nagyjából kétezer fővel vonult el a külügytől az egészségügyi államtitkárságig, ahol az Egészségügyi Világszervezet globális diktatúrájával, vakcinákkal és vendégmunkásokkal borzolták a kedélyeket.
„A NATO nemcsak fizikai biztonságunk garanciája, hanem szuverenitásunké is – ez a szuverenitásvédelmi politika egyik legfontosabb eleme.”
Szabadkereskedelmi megállapodás, szerb tudósok képzése Kínában, Vucsics által személyesen felszolgált bor – így zajlik a kínai elnök belgrádi látogatása, ami ráadásul szimbolikus dátumhoz kötődik.
Válaszul „egyes nyugati tisztségviselők Oroszországgal szembeni provokatív kijelentéseire és fenyegetéseire”.
Békepárti riadó!
A brit külügyminiszter szerint az ukránoknak joguk van erre, mivel az oroszok indítottak támadást.
Kijevbe látogatott a NATO-főtitkár.
Szinte minden olyan NATO tagállam, ahol kötelező sorozás van, a Szövetség keleti határán fekszik. Nálunk a tartalékosok számát igyekeznek növelni, és a haza védelméből már a közigazgatás is kiveszi a részét.
Ha megérkezik Ukrajnába az amerikai segély, és sikerül elég ukrán erőt felszabadítani a hátországból, az orosz előretörés megállítható. A nyugati katonák Ukrajnába küldése nem azt jelenti, hogy ők harcolnának a fronton.
A holland miniszterelnök pénteken utazott Isztambulba, hogy meggyőzze a török elnököt.