Magyarország

133 céget alapítottak oroszok Magyarországon a háború kitörése óta, vannak köztük gyanúsak

Slágerterület az informatika és az üzletviteli tanácsadás, de az orosz szolgálatok kedvelik a futárpostacégeket is.

Szily László
gazdaság

Két magyar szállíthatott nyolcmillió eurónyi heroint Dublinba az ír sajtó szerint

A hatóságok még nem erősítették meg, hogy valóban magyarok voltak-e a pénteken őrizetbe vett csempészek, de egy ír lap erről cikkezett.

Bódog Bálint
külföld

„A magyar rendőrök 800-1000 euróért futni hagynak” – állítja egy embercsempész a német köztévén bemutatott oknyomozó filmben

Német újságírók filmet készítettek az embercsempészek balkáni útvonaláról. A főszereplő beépített ügynökként egészen a határkerítésig eljutott.

Molnár Kristóf
FILM

Szijjártó: Nemzeti érdek a stabil együttműködés megőrzése Magyarország és Oroszország között

„A kormány elutasít minden nyomásgyakorlást ennek felszámolására vonatkozóan.”

Botos Tamás
POLITIKA

Mégis kinek a halála?

Karsai Dániel alkotmányjogász kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az élete végéről. Végrehajtott eseteken és felmerülő kérdéseken keresztül vesszük sorra, miért ilyen bonyolult az aktív életvégi döntés kérdése.

Solti Hanna
jog

Nem csak akkugyárat hoznak Magyarországra a kínaiak

Napelemekhez fontos alkatrészeket gyártó cég érkezhet az országba.

Bódog Bálint
gazdaság

Az Európai Tanács elnöke Budapesten fog tárgyalni Orbánnal

Magyarország 2024 második felében veszik át a soros elnökséget a Tanácsban, de témát szolgáltathat Orbán eheti levele, amelyben az Ukrajnáról szóló tárgyalások kisiklatásával fenyeget.

Bódog Bálint
eu

Csorgatni kezdi Brüsszel a pénzt: egymilliárd eurót már jóváhagytak Magyarország részére

Jól teljesítettünk a zöldítés terén.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Tavaly az év minden napjára jutott több mint 133 nő és lány, akiket saját családtagjaik gyilkoltak meg

Rendszerszintű változásra van szükség ahhoz, hogy egyetlen nőnek se kelljen rettegnie az életéért amiatt, mert nőnek született.

Diószegi-Horváth Nóra
nők elleni erőszak

A holland választás Trump-frizurás szélsőjobboldali nyertese nemcsak Orbánnal, de Bunyós Pityuval is jóban van

Geert Wilders felesége ugyanis Márfai Krisztina magyar exdiplomata, akivel sűrűn járnak Magyarországra, azon belül is Nyírparasznyára.

Mészáros Juli
POLITIKA

Uniós szinten a magyarok bíznak legkevésbé a közmédiában

Még azt a lengyel közmédiát is hitelesebbnek érzik a fogyasztók, aminek egykori műsorvezetője azt mondta: durvább propagandát csináltak az elmúlt években, mint a kommunizmus alatt.

Solti Hanna
Média

Lélegeztetőgépeket adományoztunk Ukrajnának

Valószínűleg a covid alatt felhalmozott készletből.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Visszaléptek a bolgárok az orosz gáz megadóztatásától

Nem biztosak benne, hogy egyáltalán be tudnák hajtani a pénzt a Gazpromon.

Bódog Bálint
gazdaság

A 36. percben vezet Montenegró a magyar válogatott ellen

Gól.

Uj Péter
foci

Bulgária-Magyarország 2-2

Ádám Martin szerzett gólt a 10. percben, a bolgárok első kapura lövése egyenlítést ért, a második, a 77. percben, vezetést. A magyar csapat 97. perces góllal öngóllal egyenlített, és jutott ki az Eb-re.

Haász János
sport