„Az ukrán külügyminisztérium hivatalos felhívásának figyelmen kívül hagyása csak azt bizonyítja, hogy a magyar félnek rejtett célja van, ami az államközi kapcsolatokban elfogadhatatlan” – közölte az ukrán külügyminisztérium.
Az esemény Magyarország „négy ikonikus helyszínéről” és Londonból jelentkezik, 2020. november 8-án.
A demokrata elnökjelölt szerint Belarusz, Lengyelország és Magyarország is önkényuralom, Trump elnök pedig keblére öleli a világ összes "gazemberét".
A Közép-Dunántúlon haltak meg a legtöbben rákban az egész unióból.
Újra megdőlt a napi halálozási rekord Magyarországon, de egész Európát letarolja a második hullám. Kevesebbet keres a világ.
A varsói kormány egy családvédelmi egyezményre cserélné az isztambuli egyezményt, de a lengyel ultrakonzervatívok ebben az abortuszra és az azonos neműek közti kapcsolatokra vonatkozó szabályokat is szigorítanák. A lengyel kormány közép-európai szövetségeseket keres a vállalkozásához.
Csütörtökön debütált a kötelező lázmérés az iskolákban, óvodákban: torlódások nélkül, derüléssel a 30-34 Celsius-fok közötti, szürreálisan alacsony eredményeken.
Nálunk a 9. legrosszabb a helyzet Európában.
A pár milliméteres lelehet eredetét egy dél-koreai kutatócsoporttal együtt végzett kristályszerkezeti vizsgálatokkal igazolták.
Az Egyesült Államokban már több mint 200 ezer koronavírus-fertőzött halt meg a járvány kezdete óta. Európai összehasonlításban is magasak a magyar halálozási mutatók. Ez itt a 444 napi járványügyi hírlevele.
A román kormány szerint a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteki interjúja a történelem egyoldalú szemléletén alapuló nacionalista retorikát idéz.
A magyar miniszterelnök az avatón azt mondta, itt, Közép-Európában épül most Európa.
Az összes EU-s kifizetés majd 4 százalékával volt probléma, ez több mint az EU-s átlag tízszerese.
Csák Gyulát, a Szabad Európa újrainduló magyar kiadásának igazgatóját kérdeztük az amerikai adófizetők pénzéből működő szerkesztőség magyarországi terveiről.
A 46. percben 0-3 volt a meccs, 2-3 lett a vége. Első tétmeccsét elvesztette a Puskás Arénában a válogatott.