A magyar külügyminiszter először a szuverenitásunkat veszélyeztetőnek értékelt egy orosz gázvezeték elleni ukrán támadást, majd felszólította az Európai Bizottságot.
2022 óta bujkált, Európa egyik legkeresettebb bűnözőjeként került be az Europol médiakampányába.
A gyerekek védelmében kellett a drogok ellen fellépő kormánybiztost kinevezni.
„Amíg a jelenlegi amerikai kormány van hatalmon, addig kiemelkedően jó kapcsolatok lesznek.”
A Greendependent Intézet négy éven keresztül vizsgálta, mi tartja vissza a magyarokat attól, hogy csökkentsék a karbon-lábnyomukat és klímabarátabban éljenek. A magyar társadalom nagy része már most teljesítette a 2030-ra kitűzött másfél fokos klímacélokat, de nem tudatosan, hanem mert nagy az energiaszegénység.
Például azt az orosz minisztert, aki 2014-ben bejelentette a vitatott státuszú Donyecki Népköztársaság moszkvai „nagykövetségének” megnyitását.
A volt amerikai nagykövet szerint a magyar kormány azt próbálja eladni az USA-ban és Európában, hogy Magyarország egy konzervatív bástya, de nem az.
Az Európai Bizottság most először azt is elárulta, pontosan melyik területen vonták le az összeget.
Lesújtó a korai iskolaelhagyók, a legalább középfokú végzettségűek és a diplomás fiatalok aránya Magyarországon az Európai Unió többi tagországához képest. Az unió célkitűzéseket fogalmazott meg 2020-ig, a célértékhez minden ország közelített, kivéve Magyarországot.
Ez az a határozat, amit Magyarország nem szavazott meg.
Sándort még decemberben nevezték ki, és hétfőn, az orosz invázió harmadik évfordulóján vette át a hivatalát.
Két béketervet terveznek benyújtani az ENSZ Közgyűlése elé. Az egyik az orosz haderő kivonulását követeli Ukrajna határain túlra, a másik nem. Vajon melyik támogatja a magyar kormány?
Az üvegre nagy piros betűkkel azt is felírták: Orbán.
A Belügyminisztérium meghosszabbította a vörös kód riasztást hétfő reggelig.
„Ma Magyarország alaptörvénye garantálja az emberek méltóságát.”