1996 óta nem volt négy egymást követő negyedév, amikor a magyar gazdaság megszakítás nélkül recesszióban lett volna. Egészen mostanáig.
Zuzana Čaputovának nem tetszik a magyar kormány nemrég hatályba lépett börtönrendelete. Ahogy másoknak sem.
Töredékét kérik annak, mint amire eredetileg jogosult lenne az ország.
A sajtószabadságért aggódni nem kell félnetek jó lesz.
Aminek az eredménye alapján elképzelhető, hogy a Fertő/Neusiedler Világörökségi kultúrtáj felkerülhet a veszélyeztetett világörökségi területek listájára.
Napra ne menjünk, ha nem muszáj!
Decemberbe kiemelt stratégiai partnerségről terveznek megállapodást kötni.
Nem mindenki örül a török elnök látogatásának.
Hivatással születtünk.
Tegnap is volt két nagyobb.
A nő a ’Ndrangheta tagjait segítette.
Vannak szállásadók, akik 5 millió forintot várnak hiába, a turisztikai ügynökség és a versenyhivatal is vizsgálódik, a Booking nem siet válaszolni a hozzá fordulóknak.
Alekszandr Moszenszkij oligarcha Santa Bremor nevű cégének vezetésében ott ül a két ország tiszteletbeli konzulja.
A szlovák miniszterelnök szerint Orbán nem teljesen magányos az EU-csúcsokon, beszélgetnek vele, de a nézeteivel jobbára egyedül van.
A vendégmunkások többségét betanított munkára hozzák, de egyre több szakmunkást is keresnek.