Magyarország

Nagyot küzdött, de kikapott a világbajnoki döntőben a női vízilabdaválogatott

Az első félidőben remekül védekeztek és tapadtak az amerikaiakra, de az emberelőnyöket tragikusan rosszul használták ki.

Király András
sport

Amikor Orbán miniszterelnök először járt a válogatott öltözőjében

Muzeális értékű felvétel került elő az 1998-as magyar-portugál utóéletéről.

Rényi Pál Dániel
Történelem

12 majomhimlős van Magyarországon

Mindannyian férfiak és Budapesten élnek.

Fődi Kitti
járvány

Zelenszkij felhívta Orbánt

Havasi Bertalan sajtótitkár tájékoztatása szerint az ukrán elnök országa uniós integrációjáról egyeztetett a magyar kormányfővel.

Rényi Pál Dániel
háború

Egy nap alatt közel tízezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra

De közülük alig 169 embernek állítottak ki 30 napig érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Rényi Pál Dániel
háború

A NATO már bárhova telepíthet csapatokat Magyarországon

Eddig csak a Dunántúlra lehetett. Hogy miért változtatott a kormány a korábbi álláspontján, azt nem tudni.

Benics Márk
belföld

Már 6 majomhimlős van az országban

Mindannyian 20 és 40 év közötti férfiak.

Herczeg Márk
járvány

Szalai Ádám: Már az első percben győztünk azzal, hogy a szurkolóink nem ültek fel az angol provokációnak

A wolverhamptoni szurkolók egy része kifütyülte a himnuszt és azt skandálta a magyar szurkolóknak, hogy „rasszista rohadékok vagytok”.

Rényi Pál Dániel
válogatott

Southgate vállalja a felelősséget a történelmi vereségért

Az angol szövetségi kapitányt füttyszó kísérte az öltözőbe a wolverhamptoni 0-4 után.

Rényi Pál Dániel
válogatott

Orbán: Szalai Ádám kérésére az öltözőben gratuláltam a csapatnak

A miniszterelnök állítása szerint tíz év után először ment be a válogatott öltözőjébe, ahol leírhatatlan volt a hangulat.

Rényi Pál Dániel
válogatott

Rossi: Annyit talán már elértem, hogy ha egyszer meghalok, lesznek miattam gyászszünetek a magyar stadionokban

A magyar válogatott olasz edzője szerint most kell két lábbal a földön maradni.

Rényi Pál Dániel
válogatott

Lesújtó, megalázó, történelmi vereség - levegő után kapkod a brit sajtó a keddi 0-4 után

A kommentárok nem fukarkodnak a drámai jelzőkkel, és Gareth Southgate menedzser jövőjét firtatják. A szurkolók a csapat és az edző ellen fordultak.

Rényi Pál Dániel
válogatott

Angliában nyert négy góllal a magyar válogatott

Oda-vissza verte Angliát a válogatott, és 4 forduló után vezeti a Nemzetek Ligája csoportját.

Haszán Zoltán
magyar válogatott

Orbán szurkolókkal szelfizett a stadion előtt

A válogatott Németország ellen játszik a Nemzetek Ligájában.

Herczeg Márk
futball

Kaczyński szerint „nagyon komoly probléma van Magyarországgal”

A lengyel miniszterelnök-helyettes szerint bár Magyarország nyíltan ellenzi az Oroszország elleni uniós szankciókat, "ha jelenleg nem is, de Franciaország, Németország és néha Hollandia is ugyanezt csinálja, csak finomabban”.

Mészáros Juli
háború