Nyugat-Európa több országában is rekordmennyiségű csapadék hullott, Németországban, Hollandiában és Belgiumban ezreket kellett kitelepíteni, kétszáz fölött jár a halottak száma, akadozik az áramszolgáltatás. Árad a Duna is, de nem kell nagy árvíztől tartani.
Ő lehetett volna az első magyar olimpikon, aki rajthoz áll szlalom kajak-kenu versenyszámban.
Ott százezer, nálunk alig ötezer körül alakul a napi oltások száma.
Az európai szövetség szerint a magyar szurkolók az Eb mindhárom csoportmeccsén megengedhetetlenül viselkedtek.
Kötelezettségszegési eljárás, ideiglenes hatályon kívül helyezés és akár a támogatások felfüggesztése is szóba jöhet.
- döntött az Európai Unió Bírósága.
Hisztiméter fel: tekerve!
Kiemelkedően magas, 87 százalékos a magyar internethasználóknál a közösségi oldalakon résztvevők aránya, ami 22 százalékponttal több az EU-s átlagnál.
De a német kancellár szerint az EU mozgástere korlátozott, nem szabad „hamis várakozásokat kelteni”.
Pedig a Puskás Arénában két Eb-meccsen is előfordult, hogy szurkolók rohantak be a pályára.
A stadionban lévő szurkolók esetleges kirekesztő viselkedése miatt.
90 percen át a játék semmilyen aspektusában nem tudtak felénk kerekedni a németek, a 2:2 teljesen igazságos eredmény volt. A mi balszerencsénk, hogy ez csak nekik volt elég a továbbjutáshoz.
Kétszer is vezettünk Németország ellen, de a németek kétszer is egyenlíteni tudtak. Kiestünk, de az egész Eb egyik legnagyobb meglepetését okoztuk.
Csodaszámba menne a győzelem a németek ellen, de biztos továbbjutást érne. A spanyolok is játszanak ma. Eb-hírlevél.
Az utazási iroda keverte össze a két várost, ráadásul a reptér is hibázott, mivel 3 jegy tényleg Bukarestbe szólt, de 3 Budapestre.