A gyülekezési törvény módosítása a gyermekvédelmi törvényre hivatkozik, ami ellen a Bizottság pert indított 2022-ben. Ítélet nincs, de az EU Bírósága fel is függeszthetné a törvény alkalmazását addig.
A cél, hogy rövid időn belül politikai párttá szerveződjön.
Robert Ficóval találkozott a miniszterelnök Pozsonyban.
Erasmus nincs, jöhetnek a kirgiz, üzbég, kazah egyetemek.
Ahol a nyarait töltötte a cseh származású anyjával. Woke-ról, Kínáról és a nyugati civilizáció megmentéséről is beszélt, amikor Budapesten járt.
Donald Trump és Orbán Viktor között megvan a bizalom, nagyon jól megértik egymást, ami mindennek az alapja.
De Nagy István kizártnak tartja, hogy a vendégmunkások hozták volna be.
A magyar miniszterelnök szerint nem érdemes ehhez nagy reményeket fűzni.
Pedig Orbán nemrég a Trollfocinak azt mondta, hogy játékosként mennyire utálta, amikor bejött a felcsúti téeszelnök lelkesíteni a csapatot.
Nem tárgyaltak semmiről, csak beszélgettek.
Menedékjog után munkát is talált Magyarországon a korrupcióval vádolt politikus.
„Az ország nem részvénytársaság.”
Hogy aztán újra páros lábbal szálljon bele a Tiszába.
Azon dolgoznak, hogy Trump és Orbán „már a közeljövőben személyesen át tudja tekinteni azt a gazdag kétoldalú agendát, ami a következő években meg fogja határozni a viszonyunkat”.
Csizi Péter nemrég még kamerák kereszttüzében hadakozott Magyar Péterrel helyettes államtitkárként. Pár hete lemondott, most pedig a bíróságon hallgatták ki Pécs történetének egyik legnagyobb korrupciós ügyében.