magyar péter

„Orbán vagyok én is, de szégyellem” – a Fidesz magára hagyta Dél-Békést, de a falvakon még bukhatja a győzelmet a Tisza

Orosháza a rendszerváltás óta csúszik lefelé, az ipar leépítése miatt elvándorlással küzdő városnak a Fidesz sem segített. A kormánypárt 2024-ben elvesztette a polgármesteri pozíciót, azóta az orosházi közhangulat ellene fordult. A Fidesz csak a falvakban bízhat, de a választókerület esélyese így is a Tisza.

Molnár Kristóf, Bankó Gábor
Politika

Kinek üzennek Orbánék az egymást érő drograzziákkal?

Miközben Orbán és Magyar Győrben meccsel, a hatalom látványosan üldözni kezdte a kábítószerfogyasztókat. Kit akar a kormány megfélemlíteni? És miért épp most? Hétfő reggel 8.30-tól ismét Helyzet: van!

Ács Dániel, Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Győrben megpróbált bejutni a DPK-s gyűlésre, aztán a tiszás rendezvényről ki kellett vezetni a férfit, aki tavasszal fél év felfüggesztettet kapott, mert őrjöngve támadt tiszás önkéntesekre

Azt nyilatkozta, nem bánt meg semmit a tavasszal történteket illetően, továbbra is akasztaná a hazaárulókat. Úgy tudjuk, végül nem engedték be a fideszes helyszínre.

Rovó Attila
POLITIKA

„Talán nem lesz polgárháború”

Végletekig megosztott a társadalom, és a kampány lényegi része még el sem kezdődött. Győrben nagyon közel volt egymáshoz a Fidesz- és a Tisza-tábor, így meg tudtuk kérdezni a szimpatizánsaikat: mi lesz velünk a következő hónapokban?

Kaufmann Balázs, Bokros Dorka, Kristóf Balázs
video

Felvonultak, de aztán kockázat nélkül hozták le a hadvezérek a győri csatát

A Fidesz próbál valami innovációt hozni, Orbán is elment vidékre, de ebből azért messze nem lett Lázár-infó. Magyarék pedig visszanyúltak a gyökerekhez.

Haszán Zoltán, Bankó Gábor
Politika

Magyar Péter a győri polgármesterrel tárgyalt, akinek az alpolgármestere és a kabinetfőnöke is jelentkezett a Tiszánál képviselőjelöltnek

Úgy tudjuk, a Tisza jelöltjei között lesznek független polgármesterek is, ugyanakkor Pintér Bence esetleges csatlakozását egyik fél sem hozta szóba.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Magyar Péter: Tudom, mik egy valódi miniszterelnök feladatai, készen állok a feladatra

Magyar Péter harmadszorra tért vissza Győr utcáira, miközben Orbán Viktor, akit Temuról rendelt utcai harcosnak nevezett az ellenzéki vezető, zárt körben tartott gyűlést a híveinek. Magyar azt mondta, készen áll a miniszterelnöki feladatra.

Bódog Bálint
POLITIKA

Orbán Viktor és Magyar Péter Győrben összeméri

Magyar Péter a miniszterelnök nyomába ered, öt héten keresztül követi nyílt utcai gyűléseivel a zártkörű háborúellenesnek nevezett gyűléseket. Az első megálló: Győr.

Bódog Bálint
POLITIKA
Videó

Olyan határt lépett át a hatalom, amit még Orbán sem akar felvállalni

Ne tolja rám a kormánymédiát – védekezett a miniszterelnök, amikor az ellenzékieket ért példátlan tömeges jogsértéssel szembesítették. A Tisza-aktivista, akinek otthonánál megjelent a Fidesz-frakció szóvivője, közben azt mondja: nem sikerült a megfélemlítés.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Kristóf Balázs
video

Vitézy Dávid szerint „Karácsony és stábja” áll Barabás Richárd új pártja mögött

A Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője ezzel épp azt mondja, amit már egy ideje a kormánymédia is sulykol. Magyar Péter is Karácsonyt sejti a Humanisták mögött.

Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Menczer Tamás lenyomott egy önironikus standupszerűséget arról, hogy mennyire jelentéktelen figura

Főnököm, Washington is fontos, de itt lenne a szentivániak ügye! (Taps, függöny.)

Rovó Attila
vicc

Magyar Péter: Gulyás Gergőt lassan megfőzték, mint a békát, és bátor digitális harcos lett, aki épp letiltott a Facebookjáról

Magyar Péterrel portréinterjú készült a 24.hu-n, melyben feltették többek között a kérdést, hogy nem fogják-e a fideszes vezetésű intézmények ellehetetleníteni a Tisza esetleges győzelmét, és az is szóba került, fél-e, ha egyszer maffiának tartja a Fideszt.

Inkei Bence
belföld

Magyar Péter Orbán interjúja után: „Egy ilyen ember nem lehet tovább miniszterelnök”

Döbbenetesnek tartja Orbánnak az egyik válaszát.

Windisch Judit
POLITIKA

Orbán elment az ATV-be, lejjebb csavarta a kötelező brüsszelezést, így végre kicsit jobban beleláthattunk, miről hogyan gondolkodik

Mi van az oroszokkal? Miért van állandóan terítéken a hatalmi rendszer átalakítása, például elnöki rendszerré? Mit gondol Matolcsyról az MNB-botrány árnyékában? Miért látják máshogy Varga Judit hibáját Lázár Jánossal? Ilyenekről is beszélt, még ha nem is feltétlen teljesen kitárulkozva a kormányfő. Magyar Péterről viszont nem akart.

Rovó Attila
belföld

A rendőrség hivatalból nyomoz a tiszás adatok ellopásának ügyében

Az információs rendszer vagy adat megsértése mellett a jogosulatlan adatkezeléssel kapcsolatban felmerült további bűncselekmények miatt indítottak eljárást.

Herczeg Márk
bűnügy