magyar péter

Sokszor leírták már Orbánt, de mindig mindenből felállt

A friss közvélemény-kutatási adatokat látva sokan már temetik a Fideszt, pedig az orbánizmus harmincöt éve alapján indokolt az óvatosság. Kötcsei körkép és kampánykezdet – Helyzet: van!, 2. rész, a stúdióban Ács Dániel és Rényi Pál Dániel.

Kovács Bendegúz, Ács Dániel, Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Orbán Viktor és Magyar Péter is biztos a győzelemben, gőzerővel indul a kampány

Vasárnapra Kötcse lett a politika fővárosa, idén először adták élőben Orbán Viktor beszédét. Az látszik, hogy hiába ígér Magyar Péter adócsökkentést, a fideszes kampánygépezet fő üzenete a Tisza Párt adóemelési terve lesz.

Windisch Judit
POLITIKA

Magyar Péter Orbán beszédéről: „ez ma itt a vég kezdete” volt

Szerinte érdemes lesz nézni, hogy az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják a bukott basát.

Székely Sarolta
POLITIKA

Ha a következő nemzeti konzultáció olyan lesz, mint az eddigiek, akkor Orbán közpénzből fog kampányolni a Tisza Párt adóterveiről

Attól függ, hogy ezt a konzultációt is „Magyarország Kormánya” bonyolítja-e le.

Székely Sarolta
POLITIKA

Magyar Péter a kötcsei találkozóról: Olyan a hangulat, mint az MSZP végóráiban

A Tisza vezetője a miniszterelnök helyében kirúgná a tanácsadóit a kötcsei kordonozós performansz után. Magyar továbbra is Orbán választókörzetében tervez indulni, és elmondta, hogy a Tisza politikusai fognak még kommunikációs hibákat véteni, de szerinte fontosabb, hogy valódi emberek.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kristóf Balázs
video

Magyar Péter Balatonőszödről gyalogol Kötcsére

Magyar meghirdette az Orbán-Gyurcsány korszak lezárását. A túrát élőben közvetíti is a Facebookon.

Inkei Bence
belföld

Létbizonytalansági kampánnyal csapott le a Fidesz a Tisza Párt politikai hibájára

Magyar Péterék először kényszerültek védekezésre a kormányerőkkel szemben, ráadásul pont a legkényesebb területen. Ezért valami nagyot kell dobniuk Kötcsén, ha vissza akarják szerezni a kezdeményezést.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Magyar Péter azt ígéri, hogy csak az oligarchák adója fog növekedni, ha a Tisza kormányra kerül

Egyébként szerinte minden adó csökkenni fog vagy változatlan marad.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Tulajdon elleni szabálysértés miatt folytat eljárást a rendőrség Magyar Péterék tiszafüredi rendezvénye után

Áramlopási ügyben, ismeretlen tettes ellen.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Orbán egy húszéves jobboldali hagyományt kénytelen felrúgni Magyar Péter miatt

Kötcse 2004 óta a fideszes elit zárt körű, zavartalan, lagzihangulatú bulija. Idén viszont Magyar Péter rászervezett a napra és a helyszínre, ilyet ellenzéki szereplő még sosem tett. Orbánék erre kvázi kinyitották a pikniket: egész napos élő közvetítést ígérnek. Kötcsei hétvége még sosem tartogatott ennyi izgalmat.

Rovó Attila
POLITIKA

A 21 Kutatóközpont szerint egyéniben kicsit nehezebb dolga lesz a Tiszának, itt jobban áll a Fidesz

Bár az adatok szerint a tiszások 91 százaléka látatlanban is leszavaz a párt jelöltjeire. A DK-nál egészen furcsa számok vannak.

Windisch Judit
POLITIKA

21 Kutatóközpont: Magyar Péter népszerűbb, mint Orbán Viktor

A második helyen Hadházy Ákos áll, Orbán és Karácsony fej-fej mellett.

Mészáros Juli
POLITIKA

A DK szerint a Tisza és a Fidesz összeesküdött ellenük, ezért rosszak a közvéleménykutatási adataik

„Álkutatók”, „házi kutatók”, „milliós nagyságrendben hazudnak”. Dobrev Klára szerint ehelyett arról kéne végre beszélni, ki mit ajánl ennek az országnak.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Magyar Péter új arcokat akar bemutatni Orbánék kötcsei találkozójának közelében

A tiszások nagyjából 500 méterre lesznek a fideszes elittől.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Nemcsak a Fidesz megy vasárnap Kötcsére, hanem Magyar Péter is

Sőt, Magyar Péter a támogatóit is várja Kötcsén, ahol a hétvégén mindenképpen a szokásosnál nagyobb forgalom várható.

Takács Lili
POLITIKA