magyar péter

Varga Judit Hajdú Péter-interjújával vágott vissza Szentkirályi Alexandra Magyar Péternek

Időközben reagált Magyar is, ő a miniszterelnök öccsét emlegette.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Magyar Péter szerint Szentkirályi Alexandrának nincs helye a közéletben

A férjét is vihetné magával, tette hozzá a Tisza párt elnöke.

Keller-Alánt Ákos
belföld

A rendőrség azért váltotta le az őrsparancsnokot, mert szerintük jogszerűtlenül állította elő a megafonos volt lelkészt a Tisza Párt rendezvényén

Azt egyébként elismerték, hogy amikor politikai rendezvényeket biztosítanak, főleg a Tisza Párt rendezvényein kell erőszakoskodókat elvinniük.

Herczeg Márk
bűnügy

A Magyar Nemzet olyan ügyetlenül gyalázkodott, hogy lesorosozta Varga Juditot és a KESMA egyik volt vezetőjét, Magyar pedig lecsapta a labdát

A lesorosistázott magyar ügyvédi iroda egyik tulajdonosa nem más, mint a fideszes propagandaholding, a KESMA egykori jogi igazgatója.

Szily László
POLITIKA

Gyanúsítottként hallgatták ki a Tisza Párt programfelelősét

Zelcsényi Mikóst egy 2017-es verseny szervezése kapcsán jelentették fel még hat évvel ezelőtt. Arról nincs hír, hogy az ügy – valószínűsíthetően – fő haszonélvezője, Orbán fogorvosa is meg lenne gyanúsítva. Hat évig nem volt érdemi nyomozás, most azonban eszébe jutott a NAV-nak beidézni a tiszás háttérembert.

Kaufmann Balázs
belföld

Földöntúli bravúrok, elfuserált betiltások

Tarthatatlan klímapolitika, a Szuverenitásvédelmi Hivatal újabb célpontja, Lázárra panaszkodó MÁV-alkalmazottak és a hatvanas évek halála a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Magyar Péter szerint hazaárulás és „a legsúlyosabb nemzetbiztonsági kérdés” a hadiipari cégek NER-kézbe játszása

„A padláskisöprésnek és a szabadrablásnak is van határa, Elvtársak!”, írta. Felelősségre vonást ígér, ha kormányra kerül, és azt, hogy első nap semmissé teszi az üzletet.

Haász János
belföld

Dicsőség Magyarországnak, irány Fehéroroszország!

Felborult magyar költségvetés, iskolai lövöldözés Grazban, újabb támadás az MTA ellen és a bizonyítványát magyarázó Lázár János a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Lázár szerint azért van pocsék állapotban a MÁV, mert a magyarok többsége a közutak fejlesztését támogatja

A Pócs János vendégeként tartott Lázárinfón arról is beszélt, itt az idő, hogy az legyen, amit a jóérzésű többség kíván.

Bódog Bálint
belföld

Magyar Péter bármilyen drogtesztnek alávetné magát Rogán Antallal, Deutsch Tamással, Szájer Józseffel és Habony Árpáddal együtt

A Tisza elnöke Orbán Viktor titkos bejegyzésére reagálva beszélt erről.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Magyar Péter: „Lázár igazodik a főnöke hobbijához, harcolnak az öngólkirályi címért”

Magyar ismét távozásra szólította fel Lázárt, hosszan beszélt a pökhendiségéről és a vagyoni helyzetéről, majd felvetette, a Fidesz vajon mit rikácsolna a szuverenitásról, ha egy tiszás ugyanazt mondja Webernek, mint Orbán Le Pennek.

Windisch Judit
POLITIKA

Orbán olyan posztot osztott tovább a Harcosok Klubjában, amely szerint Magyar Péter súlyos alkohol- és drogproblémákkal küzd

Orbánon kívül csak a legszélsőségesebb portálok vették át a Bennfentes.net bejegyezését, ami már elérhetetlen a Facebookon.

Haszán Zoltán
POLITIKA

„Semmi garancia nincs arra, hogy Magyar Péter partner lenne a liberális demokrácia helyreállításában”

Bojár Gábor üzletember, a Tisza Párt támogatója egy dolgot hisz el feltétel nélkül Magyar Péternek: hogy nem Putyin karjaiba vinné vissza hazánkat.

Gazda Albert
POLITIKA

A Fidesz hazug propagandájával és a kormány milliárdjaival kellene felvenni a versenyt Erdélyben a Tiszának

Nagy lökést adott az első erdélyi Tisza szigetnek Magyar Péter nagyváradi útja, valamint Orbán Viktor tihanyi beszéde.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Magyar Péter szerint megint megtámadták a Tisza önkénteseit, ezúttal egy BAZ megyei faluban

Betört szélvédő, rendőrség, feljelentés.

Urfi Péter
POLITIKA