Az épület előtt várta Csizi Péter, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára és Cséplőné Gönczi Veronika gyermekvédelmi vezető. Kaotikus jelenetbe fulladt az egyezkedés.
Őszintén nem szerettem volna valóságshow-t csinálni a magyar politikából, mondja Vogel Evelin, akinek újabb politikai párt alapítása is megfordult a fejében, mióta szakított Magyar Péterrel. Azt csak remélni tudja, hogy nem kerül börtönbe a zsarolás miatt.
Aktuálisak a rendszerváltáskori követelések, de hihetünk-e a közvéleménykutatásoknak, és aktuális-e a rendszerváltás. Az oroszok atomfenyegetésnek az ukránok speciel nem hisznek, de azért a csehek már készülődnek. Napindító hírlevelünk.
Szemben a legutóbbi "interjúval", meglepően nyugodt hangulatú beszélgetést folytattak az M1-en. A főpolgármester szakpolitikáról is tudott beszélni.
Azt mondja, nem az ő ötlete volt, hogy rögzítse a magánbeszélgetéseket, mások ajánlották neki. Erről Magyar Péter volt barátnője beszélt a 444-nek.
A centrális erőteret felváltotta a kétpártrendszer. A nyílt, kiszámíthatatlan versenyben akár az ellenzéki is vezethet, még egy nem demokratikus politikai rendszerben is, írja a 21 Kutatóközpont igazgatója.
Ebből a gyermekotthonból robbant ki a kegyelmi botrány, amely egyben Magyar Péter politikai pályájának kezdetét is jelentette.
Október végén még 7 százalékkal előzte a Tisza a Fideszt a biztos szavazóknál.
Magyar Péter rendszerváltást akar. Magyarország jelenlegi állapotában nem anakronisztikus az sem, ha visszatérünk az 1989-es ellenzék rendszerváltó 12 pontjához. A legtöbb a mai viszonyokra is értelmezhető, sokat nem kéne rajtuk csiszolni.
Hogy „maradjon nyoma”.
Kiss Ambrushoz ragaszkodik a főpolgármester, de a Tisza hallani sem akar róla. Hogyan lett ennyire megosztó egy szürke eminenciás, aki egykor még kitüntetést is kapott azért, mert egyeztetéseket és megállapodásokat hangolt össze?
A Mediaworks alá tartozó lap a végeredményt viszont nem publikálta.
A DK-s Arató Gergellyel tekintette meg a helyszínt, aminek a fejlesztését korábban a miniszter akadályozta meg.
A Tisza Párt szerint „a rogáni propaganda ismét terelésbe kezdett”.
„Itt a válasz, hogy miért próbál meg a kormány jogellenesen kitiltani a gyermekvédelmi intézményekből” – írja a Tisza Párt elnöke.