Magyar közérdekű adatigénylést nyújt be, és egy kicsit "vakkomondorozott" is a kormánnyal folytatott kórházi csatájának legújabb fejezetében.
Van még idő ezen agyalni.
Az újságnak a jelek szerint nincsenek jogi aggályai ezzel. Közben a Fidesz Magyarországáról is sokat elárul, hogy egy miniszter házastársa miket tud intézni a Honvédkórház speciális rendeltetésű centrumában.
A levél, aminek az alján Maruzsa Zoltán neve szerepel, nem sokkal azután születhetett, hogy Magyar Péter bejelentette: a kórházak után az iskolákat is be fogják járni.
Magyar Péternek és Vitézy Dávidnak nem tetszik, amire az újraválasztott főpolgármester készül.
Takács Péter az egészségügy állapotáról is beszélt, miszerint: „Nem tökéletes a rendszer, de sosem állítottuk, hogy az. Sőt.”
Lázár János válaszolt Magyar Péter ultimátumára, találkozni szeretne, vonatozni nem, Magyar szerint a miniszter ezzel megfutamodott.
És felhívták kollégáik figyelmét, hogy ügyeljenek jobban a wc-papírok folyamatos töltésére.
Az elektronikus tankkönyvek gyakran frissülnek.
A tiszás politikus nyilvános vonatozást szeretne, a közlekedés miniszter kizárná a sajtót.
„A magyar állam nem működik, veszélyben van a hazánk. A Nemzeti Együttbűnözés Rendszere a szabadrablás utolsó fázisába lépett” – írja a Tisza Párt elnöke
WC-papírokkal zsúfolásig telt raktár képével rakták ki Magyar Péterék adományát.
„Hív a vasút, vár a Lázár!”
A problémát nem ez fogja megoldani, inkább csak figyelemfelhívó akció - mondta a Tisza Párt elnöke.
Magyar Péter előre elküldi a kérdéseket, hogy Orbánnak legyen ideje készülni.