Magyar Péter az országjárásának hódmezővásárhelyi állomásán elmondta, hogyan győzhetik le a Fideszt, olyat tett Márki-Zayjal, amit másik politikussal nem szokott, és elmondta nekünk, hiba volt-e kimaradni a tettrekészek koalíciójából.
Az állampárt kommunikációs igazgatója naponta többször is papírra veti, hogy milyen viharok dúlnak a szívében, és ezt meg is osztja velünk. Egy új Mikes Kelemen, egy Szent Pál, egy Tatjana. Menczer Tamás 10 levele Magyar Péterhez és a magyarokhoz.
A pártelnök a határkerítés tekintette meg.
Bod Péter Ákos közgazdász szerint a jelen helyzetben számolni kell a védelmi célú kiadások emelésével, ezért kritikus, ha az osztogatás után a költségvetésben nincs elég tartalék. Az látszik, hogy a kormány minden áron meg akarja tartani a hatalmat.
Vége van, kicsi!
A Fidesz és a NER hónapjait összefoglaló sorozatunk második része durvább, mint az előző. Csak néhány téma: évértékelés teli rüszttel, Trump támogatása 0-24-ben, sikeres MOME-lázadás, elengedett mini-Dubaj, és Bayer, az egykori amerikai fegyverlobbista.
Március 15-én olyan politikai akciót hirdetnek meg, ami még nem volt Magyarországon – mondta az ellenzéki pártvezető, aki ismét beszélt az előrehozott választások lehetőségéről és arról, hogy a kormány titokban nyugdíjkorhatár-emelésre és általános egészségügyi privatizációra készül.
Azt mondja, hálás azért a szolidaritásért, amit a kormánymédia támadása után tapasztalt.
Szabó Andrea szociológus fél évvel későbbre várta, hogy a kormány előáll a lakosság közérzetét javító intézkedésekkel. Mennyi esélye van Magyarnak a pénzesővel szemben? Mire játszik és meddig mehet el a Fidesz az ellenségképzéssel? Interjú.
Hevesen támadja a kormányoldal Bódis Kriszta dokumentumfilmes-írót, egy ózdi romákat támogató alapítvány vezetőjét, mert beállt Magyar Péter mögé. Pedig korábban nem volt gondjuk a melegek, nők, romák helyzetével foglalkozó Bódissal. Sőt.
Kivonultak a fideszesek, miután megjelent az ülésteremben a Tisza elnöke.
Magyar Péter visszamondta a Puzsér-show-n való részvételt, amin szembesítették volna hibáival, a műsorvezető ellen indított fekete kampányra hivatkozva. Gyávaság vagy óvatosság? Érdemes-e belevágni a pedofil-vitába? Kiábrándult-e a korábban Magyart támogató Puzsér? Mikkel szembesítették volna Magyart? Lehet-e összeköpködött arccal választást nyerni?
Magyar szerint „nyilvánvalóan politikai utasításra” rúgták ki a volt vezérkari főnököt, akit most igazolt le a Tisza honvédelemért felelős szakpolitikusának.
Orbán és Gyurcsány évet értékelt, Szoboszlai világklasszis, Marika életének értelme a tánc, a CDU győzött. Ez itt a 444 napindító hírlevele.
A volt miniszterelnök szerint Magyarország fáradt és lecsúszott, az pedig, ami eddig volt „kutyafüle ahhoz képest, ami most vár ránk”. Belföldön a közszolgáltatások javítását, a bankok megregulázását, külföldön pedig a trumpizmus-putyinizmus megállítását tartja fontosnak.