Úgy érezték, megfelel a közszolgálatiság elveinek, így változtatás nélkül újraközölték.
A Tisza Párt elnöke Somlóvásárhelyen átvette a miniszterelnök egyik kedvenc fordulatát.
Magyar Péter Somlóvásárhelyen emlékezik Antall József 34 évvel ezelőtt ott elmondott beszédére, amiben a néhai miniszterelnök üzent a mára jórészt tiszássá lett szociknak és SZDSZ-eseknek.
A többség nem gondolta mindig így.
Az Európai Parlament meghallgatta a Tisza Párt elnökét és EP-képviselőjét a mentelmi jogának felfüggesztése ügyében. A magyar ügyészség három ügyben szeretne eljárást indítani Magyar Péter ellen.
A Fidesz mára hatalomgyárrá vált, a legfőbb integráló ereje, hogy a benne lévők ki tudnak járni dolgokat. Ez működteti a gépezetet, a hatalmon maradáson túl nincs közös cél, mondta a 444-nek Tóka Gábor politológus. Ezért sem beszélhetnek arról, hogy elveszthetik a választást, holott van rá esély.
Az akció a július 12-ei Tisza-kongresszus után kezdődik, és október 23-ig tart majd.
A szivárogtatások után arra jutottak, hogy a közösségi tér mára célponttá vált.
A Medián szerint nagyon vezet a Tisza. Amerika csapásokat hajthat végre Iránban. Már Petőfi is veszélyeztette az ország szuverenitását. Balhé a kutatói hálózatok körül. Itt a 444 hétvégi hírlevele.
„Ez nyilvánvalóan nagyon szomorú, valószínűleg mindkettőnknek, nekem és a feleségemnek különösen” – mondta az egykori külügyminiszter.
Az Európai Néppárt elnöke levelet írt Magyar Péternek, melyben tiszteletben tartja, hogy a párt tagjai máshogy gondolkoznak a csatlakozás módjáról és ütemezéséről.
A békési traktorosok és a budapesti pincérek kezdhetnek nagyon aggódni.
A hagyományos média jobblétre szenderül, a DK függetlenségi harcot vív, és a keresztény politikusok is gyarló emberek.
A politikában is vannak átbillenési pontok - mondja a Medián ügyvezetője, aki maga is elképedt azon, hogy mennyire vezet a Tisza a méréseikben. A propaganda közben a közvélemény-kutatókat támadja, mert annyira aggasztó számukra az eredmény.
Titkársága közben még csak azt sem árulja el, pontosan mit csinál a volt köztársasági elnök.