magyar péter

A Fidesz szerint „nyilvánvaló”, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Annyira nyilvánvaló, hogy nem is kell rá bizonyíték. Kocsis Máté és Menczer Tamás elemezték a helyzetet, és nagyon hasonló következtetésekre jutottak.

Urfi Péter
POLITIKA

Ruszin-Szendi Romulusz: A nemzetbiztonsági kockázat nem én vagyok, hanem aki deklaráltan háborúba vezetné az országot

A volt vezérkari főnök, aki már a Tisza politikusa, azt írta, „bármilyen vizsgálattal” szembenéz.

Mészáros Juli
belföld

Magyar Péter szerint a Fidesz mondatta le Gyurcsány Ferencet

A Tisza Párt pedig egyik célját már el is érte.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Szalay-Bobrovniczky Kristóf 2023 áprilisában: Átállunk a háborúhoz vezető út nulladik fázisára

A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen a honvédelmi miniszter azt mondja, szakítanak a békementalitással.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Távozik Polt Péter, a Fidesz golyófogója, de újabb fontos posztot kap

Eddig csak a Fidesz „belső alkotmánybíróságát” vezette, most a valódit fogja. Polt Péter a korhatár eltörlése után lépett be a Fideszbe, volt egyéni képviselőjelölt, az MSZP–SZDSZ-koalíció pofozógépe. 2010 után olyan ügyekből nem lett semmi, mint az Elios, a trafikmutyi, a belvárosi ingatlanbotrány vagy a Híd a munka világából program.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Fekete füst, lila szívritmuszavar

Ír botrányzenekar, Ukrajna esélyei, minden idők egyik legjobb meccse és a másik magyar bíboros a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Magyar Péter csütörtök reggel 9-kor hozza nyilvánosságra a dokumentumot, ami szerinte „az Orbán-kormány őszödi beszéde”

A szerda esti videójában Magyar azt mondta, a dokumentumokból érthetővé válik Ruszin-Szendi Romulusz hirtelen leváltása a Honvéd Vezérkar éléről.

Benics Márk
POLITIKA

Lázár megígérte: nem gördítenek akadályt a Tisza választási indulása elé

Elismerte, hogy Varga Judit kérésére szerzett munkát Magyar Péternek.

Botos Tamás
POLITIKA

Magyar: A Tisza nem ért egyet Ukrajna gyorsított eljárásban történő uniós csatlakozásával

„Az utóbbi hetekben Orbán Viktor és a propagandája nevetséges hazugságokat terjeszt ebben a témában.”

Botos Tamás
POLITIKA

A Momentum léte a tét

Elképzelhető az a forgatókönyv, hogy a Momentum nem indul a 2026-os országgyűlési választáson. Fekete-Győr arról posztolt, ez lenne a jó megoldás, Tompos Márton szerint a vita régóta folyik, a volt elnök pedig lájkokra váltotta a belső dilemmát.

Tóth-Szenesi Attila, Windisch Judit
POLITIKA

Propagandamentes hírlevél futás utánra

Mit hallgat Szijjártó moszkvai futása közben? Megéri újranyitni az Alcatrazt? Milyen koncerten járt Bánki Erik Hollandiában? Mit mér a magyar érettségi? Mi mindenről írhatott a 444 hétfőn?

Bódog Bálint
reggel 4

Magyar Péter olyan bizonyítékot ígér, ami „az Orbán-kormány őszödi beszéde” lehet

Azt ígéri, a dokumentum mindent felülír, amit a kormány eddig nemzetbiztonsági kérdésekben mondott.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Legfőbb Ügyészség azt nem állítja, hogy nem távozik Polt Péter, csak azt, hogy úgy biztos nem, ahogy Magyar Péter mondja

Miután az ügyészség függetlensége garantált, a kormányzat nem távolíthatja el a legfőbb ügyészt a posztjáról – írják.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Veszélytelen játékok

Mi a helyzet az erdélyi Tiszával? Mi történik a Sátán segglyukánál? A világűrben véget ér a feminizmus? Miről beszélt Trump és Zelenszkij? A 444 napindító hírleveléből kiderül.

Bódog Bálint
reggel 4

Magyar Péter édesanyját is gyalázza a Vadhajtások

Magyar szerint ennél nincs lejjebb.

Windisch Judit
POLITIKA