Helyreigazítást közöltek.
A TISZA Párt elnöke javaslatokat fogalmazott meg a ragadós száj- és körömfájás megállítására.
Bilincsben vitték el, miután kétszeri felszólításra sem igazolta magát.
De azért a fideszes celeb azt is mondta, hogy: „Nem tagadom, hogy beszéltem Magyar Péter úrral, de leszögezem, magánbeszélgetés volt, két magánember között.”
„Ha Lázár János velem közös vágya teljesül, akkor még az ellenzék vezetésébe is várják őket.”
Csizi Péter volt az, aki nem engedte be a bicskei gyermekotthonba a Tisza párt elnökét.
Minden napra jut egy-egy hőbörgő támadás a tiszás rendezvényeken, már a pártközpont is kénytelen volt felkészíteni az aktivistákat erre. A Tisza szerint ha súlyos incidens történik, az Orbán felelőssége is az elmúlt 15 év gyűlöletkeltése után, és az államfőtől is kérték, hogy szólaljon meg. Az indulatokat azonban sem a Fidesz, sem Sulyok nem csitítja, sőt.
A Tisza Párt elnöke furcsának tartja a roadshow-t, amit Gáspár most zebraügyben nyom a miniszterelnökkel.
Arról, hogy a miniszterelnök egy állami ünnepségen kártevő rovarokhoz hasonlította az ellenfeleit, az államfő nem tett említést, de felidézte, hogy kiszivárogtatott hangfelvételek szerint Magyar Péter szűk körben büdös szájúaknak és agyhalottaknak nevezett embereket.
Kovács Róbert többekkel együtt ment ki a kocsmából, majd alpári stílusban szidta a nyugdíjas aktivistát és a pultot is megrugdosta.
A Tisza Párt elnöke szerint sokkal több vért és energiát tud elszívni a magyar nemzettől, mint sok ezer kullancs egész életében.
Meglátogattunk több tiszás szavazósátrat, hogy megkérdezzük az aktivistákat, tapasztaltak-e agresszív viselkedést az elmúlt napokban. Budapesten napi pár kötekedőről, az agglomerációban békességről számoltak be nekünk a tiszások.
A miniszter nem indokolta a döntést.
Bár elvileg függetlenek a párttól, a Tisza érdekében szervezkednek. Szemetet szednek, szórólapoznak, rendezvényt csinálnak, és viszik a párt hírét, egyre inkább koordináltan. Van köztük balos, jobbos, kiábrándult fideszes, és azt mondják, Magyar Pétert is tudják kritikusan szemlélni. Tisza szigetesekkel beszélgettünk.
Garázdaságért kell felelnie.