„Újra meg kell vívnia belpolitikai, szakpolitikai csatákat, hatékony, tartalmas kommunikációval hatástalanítania kell a mindenszarista cunamit” – mutatja az irányt a kormányoldalnak a Mandiner publicistája.
Pusztaottlaka újonnan választott polgármestere hosszan nyilatkozott Rogánról, Orbánról, Lázárról és a Fidesz működéséről legújabb interjújában.
Szeretné, ha új eljárásra köteleznék az ügyészeket.
Magyar annak idején azzal érvelt, senkit nem nevezett meg a posztban, ráadásul korábban az érintettek büszkén vállalták vallási hovatartozásukat.
Reagáltak Magyar Péterre.
Egy olyan platformot indított, ahol anonimitást ígér azoknak az embereknek, akik valamilyen belsős információval rendelkeznek a NER-ről és azt nagyon bizalmasan osztanák csak meg.
Ezt csak most tudta megtenni, mert az ügyészség nem őt tekintette feljelentőnek annak ellenére, hogy az általa nyilvánosságra hozott információk alapján vizsgálódtak.
Hannibal Lecter nyerskutyázik, az LMP oszlásnak indul. A miniszterelnök megfejti az olimpiát, miközben Németh Szilárd nagyokat nyel. A hétvége hírei.
Szerinte a tiszás politikus „a menedzsmentet berendelve hétvégén ment be a kórházba”. Magyar Péter szerint neki nincs is szüksége kórházi vezetőkre a látogatások során.
A miniszter egy gennyes sebnek tartja a „Novák-ügyet”, ami tovább terjedhet, ha nem foglalkoznak vele. Kritizálta a Fidesz generációváltását, és politikai sebességváltást akar.
A politikus szerint a főépület négy liftje közül kettő egyáltalán nem működik.
Budapest díszpolgárává választanák a 41 évesen elhunyt színésznőt.
Amire Magyar azt írta, soha nem tagadta, hogy „a volt feleségem miniszteri rangja miatt jártam az egészségügyi államtitkár által letagadott VIP részlegen”.
Az Illés frontembere Azahriah zenéjéről is elmondta a véleményét.
És ez még kiemelt helyzetű kórháznak számít a fővárosban.