A Fidesz reagált arra, hogy Magyar Péter reagált Orbán Viktor tusványosi beszédére.
The Myth, The Legend.
„Szerintünk a sportos, normálisan öltözött emberek is lehetnek hazafiak. Azok viszont nem, akik a magyar adófizetők pénzét gátlástalanul ellopják, és a családjuknak, haverjaiknak juttatják. Testalkat ide vagy oda” – írja Magyar Péter pártja.
Egyiküknek Karácsony Gergely, az újraválasztott főpolgármester keményen nekiment még a kampányban.
A KDNP-s miniszterelnök-helyettes megmagyarázta, miért lépett ki a KDNP az Európai Néppártból, majd kérdések merültek fel Ukrajnával kapcsolatban is.
A kisebb pártok frakcióvezetői/frakcióvezető-helyettesei meglepően sok mindenben egyet tudtak érteni a kormányzati politikusokkal.
Mert „amikor új emberek megjelennek, az első dolga a médiának, hogy az illetőt ledarálja”.
Színházi rendezései formabontóak voltak és nehezen emészthető témákról, drogról, szexről, erőszakról szóltak. Kollégái dicsérték, a kritika általában szerette, de amikor nem, akkor ujj- és kéztöréssel fenyegette meg őket. Dolgozott a sorozatok világában, nevéhez nagy bukás is fűződik, most pedig hivatalosan is Magyar Péter egyik jobbkeze lett.
De a Tisza Párt elnökének nincs sok kedve a találkozóhoz.
A fideszesek és a szocialisták ellene szavaztak.
Technikai okokból eddig hivatalosan csak alelnök volt.
Az Európai Bizottság elnöke egy személyes látogatással cáfolhatná a fideszes propaganda róla hangoztatott hazugságait.
Deutsch Tamás szerint Orbán egyetlen íratlan szabályt sem sértett meg a békemisszióval, Daniel Freund szerint viszont ez egy „őrült projekt”. Magyar Péter szabad kezet ad Tarr Zoltán delegációvezetőnek. Ott voltunk Strasbourgban, amikor megalakult az új EP.
Magyar Péterék több alelnöki posztot is becéloztak.
A többség Magyar Péteréket látja a választás igazi győztesének, most őket segíti a győzteshez húzás.