A lengyel kormány szerint kockázatos volt, hogy a három miniszterelnök elvonatozott Kijevbe, de a közösen vallott értékekért ez is megéri.
Az unió és a NATO vezetőivel találkozik, és a lengyel kormány arra számít, hogy Brüsszel után Varsóba is elutazik.
Artur Balázs március elején mondott le Magyarország szczecini tiszteletbeli konzuli címéről, mert nem tudta elfogadni a magyar kormány álláspontját a háború ügyében.
Zelenszkijjel fognak találkozni, hogy kifejezzék kiállásukat Ukrajna függetlensége mellett.
A védelmi minisztérium közölte, hogy folytatni fogják a külföldről támogatott katonai állások támadásait.
Andrij Szavodij zárt légteret és fegyvereket kér a Nyugattól a város szomszédságában álló támaszpontot ért bombázás után.
A bázison rendszeresen fordultak elő NATO-országok katonái is, de nem tudni, hogy jelenleg tartózkodtak-e ott külföldiek.
Megbeszélik, ki mit érthetett félre enniyre.
Meglepetésként érte őket a lengyel bejelentés, a terv szerintük nem is valósítható meg ebben a formában.
„A határon megnézheted, mit művelt Putyin haverod” – olvasott be Wojciech Bakun, mire az olasz eloldalgott.
Felszólították a többi NATO-tagot, hogy ők is tegyenek így.
A menekült nők a kereskedelem, a szolgáltatások, a logisztika, az e-kereskedelem és az élelmiszeripar területén helyezkedhetnek el.
Hadházy Ákos osztott meg egy követségi levelet, ami szerint „a tiszteletbeli konzul szerint a magyar kormány szégyene az ő saját megítélését is nagyban rontaná Lengyelországban”.
Több újságírószervezet is követelte Pablo Gonzales szabadon engedését, akit már Ukrajnában is letartóztattak egyszer, de pár óra múlva el is engedtek.
Évtizedes tabuk dőltek meg, Németország konfliktusövezetbe küld fegyvereket, az EU pedig harci repülőkkel szereli fel az ukrán haderőt. Az EU amúgy is a legbőkezűbb támogatója Ukrajnának, lekörözve még az Egyesült Államokat is. A nagy kérdés, hogy egyáltalán még célba érhet-e a hadisegély.