Az Európai Parlament pár perccel a videó publikálása előtt függesztette fel Grzegorz Braun mentelmi jogát egy másik botránya miatt.
A lengyel hatóságok körözték gazdasági bűncselekmények miatt.
Így múlik el az EU dicsősége? A kilencvenes évek elejétől a közép-európai országokban általános egyetértés volt abban, hogy az EU jó, oda kell tartozni. Mára az Unióhoz való viszonyulás vált az egyik legfontosabb belpolitikai törésvonallá.
Trump így fejezte ki a támogatását, viszont a lengyelek többsége nem igazán rajong az amerikai elnökért.
A jogállamiság helyzetét vizsgálták Magyarországon, a kormányzatból lényegében senki nem állt velük szóba.
A magyar miniszterelnök szerint nem érdemes ehhez nagy reményeket fűzni.
Menedékjog után munkát is talált Magyarországon a korrupcióval vádolt politikus.
Radosław Sikorski éves külpolitikai beszédében keményen odaszólt az oroszoknak.
Míg 30 éve a lengyel fiatalok kétharmada, most alig negyedük vallja magát gyakorló katolikusnak.
A tetteseket bűnszervezetben való részvétellel, illegális határátlépések szervezésével, hatáskörrel való visszaéléssel és hivatali kötelességmulasztással is vádolják.
A vele együtt Lengyelországban élő volt férje és két kislánya Belaruszban bukkant fel.
Biden az orosz invázió után vezényelte Kelet-Európába az amerikai hadtesteket, Trump tízezer katonát is visszavihet közülük.
Donald Tusk tanácsadója ezt hamarosan elmondja az amerikai elnök különmegbízottjának is.
Épületek gyulladtak ki, legalább három ember megsérült. A támadás miatt Lengyelország is készenlétbe helyezte a légvédelmi rendszereit.
Nem kecsegtet gyors sikerrel a próbálkozás.