Lengyelország

Túlzottan is optimista Orbán, felzárkózás helyett csak még jobban leszakad a magyar minimálbér jövőre

A magyar 9 százalékos jövő évi minimálbér-emelés még a régiós országok emeléseinek átlagát sem éri el. Így előrelépés helyett csak még jobban leszakad a magyar fizetés.

Székely Sarolta
gazdaság

Elvehetik a Jog és Igazságosság állami támogatásait

Elutasították a volt lengyel kormánypárt pénzügyi beszámolóját.

Czinkóczi Sándor
külföld

A lengyel hadsereg kész lelőni a Lengyelország irányába repülő rakétákat

Vasárnapra virradóra négy vadászgép is járőrözött az ország keleti felében.

Botos Tamás
háború

Rekordösszegű kifizetést kap Lengyelország a befagyasztott uniós pénzekből

Miután tavaly októberben leváltották a Jarosław Kacziński-féle PiS-t, a Fidesz korábbi szoros szövetségesét.

Solti Hanna
POLITIKA

Azt hitte, nyitva van, mondta a részeg lengyel, aki betört egy kecskeméti benzinkútra

Tetten érték.

Herczeg Márk
bűnügy

A lengyel elnök mégsem repült el Trumphoz Miamiba

Nem tudni, miért.

Herczeg Márk
külföld

A lengyel kormányfőhelyettes azzal vádolja Zelenszkijt, hogy bele akarja rángatni országát a háborúba

Egyben felszólította az ukrán elnököt, hogy ne zaklassa Lengyelországot további támogatásért.

Czinkóczi Sándor
háború

A lengyelek tényleg rámennek a 2040-es olimpiára, 8800 milliárd forintot költenének sportfejlesztésre

Varsó lenne a központ, de más városokban is rendeznének versenyeket.

Molnár Kristóf
sport

Levágatta a haját, lefogyott és még szemüveget is felvett, mégis megtalálta a rendőrség

Lengyelországban adtak ki európai elfogatóparancsot az 53 éves férfi ellen, akit végül Borsodban kaptak el.

Mészáros Juli
bűnügy

Az EU kibekkelné a magyar elnökség végét, utána kezdené újra szankcionálni Oroszországot

A Politico információi szerint nagyon várják már a „katasztrofális” magyar elnökség végét.

Székely Sarolta
POLITIKA

Bocsánatot kért a lengyel temetkezési vállalat, mert a megboldogult kiesett a halottaskocsiból szállítás közben

Belezuhant a városi forgalomba.

Székely Sarolta
külföld

A TV2 tulaja venné meg a legnagyobb lengyel tévét a helyi sajtó szerint, Varsóban burkolt orosz befolyástól tartanak

A helyi sajtó szerint a PiS a magyarokon keresztül szerezné meg a piacvezető kereskedelmi tévét, burkolt orosz bevásárlásról beszélnek. A kérdés téma lehetett Tusk és Blinken között is.

Kolozsi Ádám
külföld

Visszament a kihallgatására a Magyarországra meglépett lengyel képviselő

Marcin Romanowskit azzal gyanúsítják, hogy az előző kormány alatt az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban vett részt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Tusk szembemegy Brüsszellel, felfüggesztené a menekültjogot

A migrációs témával fogná ki a szelet a jobboldali PiS vitorlájából, de a Bizottság szerint ezzel megsértené az ország emberi jogi kötelezettségeit.

Kolozsi Ádám
külföld

Tíz év börtönre ítéltek egy lipcsei nyugdíjas éveit töltő Stasi-tisztet egy 1974-es gyilkosság miatt

Egy robbantással fenyegetőző lengyel tűzoltó a szabad világba vágyott, adtak neki vízumot, 5 nyugatnémet márkát, és a cél előtt hátulról lelőtték.

Tóth-Szenesi Attila
külföld