Ugyanazok, akik Karácsony Gergelyt is átverték. Az elnöknek már a beszélgetés közben feltűnt, hogy valami nincs rendben.
Névtelen forrásra hivatkozott.
A przewodow-i rakétabecsapódás miatt szükségesnek látja Németország védelmi minisztere a határmenti országok légvédelmének fejlesztését.
A lengyelek arra hivatkoznak, hogy az orosz külügyminiszter rajta van a szankciós listán.
A helyiek szerint az áldozatok sokat segítettek az ukrán menekülteknek.
A háború köde jelentette korlátokkal fontos tisztában lenni. Kritikus helyzetekben nemcsak a most higgadtan helytálló politikai döntéshozóknak van felelősségük, hanem a nyilvánosságot alakító újságíróknak és szakértőknek is.
A csehek a magyar oroszbarát politika miatt bojkottálták a V4 ülését. Markéta Pekarová Adamová cseh képviselőházi vezető szerint a V4 „jelen helyzetében szerinte halott” formátum.
Duda elnök külpolitikai tanácsadója szerint sem az amerikai, sem a lengyel félnek nem lesz ellenvetése.
Az ukrán légvédelem azt mondta Zelenszkijnek, hogy nem ők voltak. Biden szerint ez bizonyítéknak kevés.
Mit miért tesz a NATO-tagország békepárti kormánya?
Ezt egy NATO-forrás közölte a hírügynökséggel.
Orosz szakértők a roncsokról készült képeket analizálták.
Az egykori amerikai elnök a robbanást követően jelentette be, hogy újra indul a tisztségért, és ha már így alakult, gyorsan ki is elemezte a történteket.
Joe Biden szerint a rakétát nem Oroszországból lőtték ki, Szijjártó meg nem nagyon mond semmit. A kedd esti támadásban két ember veszítette életét. Rövid összefoglaló.
A gép radarja által rögzített információkat átadták a NATO és Lengyelország illetékeseinek.