A levelekben ételt és szappant kértek a szüleiktől, akik gyakran maguk is más táborokban raboskodtak.
Nem kíván egy légtérben tartózkodni a cseh kollégájával. Nagyon elromlott a cseh-lengyel viszony.
Az EU éles megosztottsággal néz szembe, miután Lengyelországban és Magyarországon egyre erősebben korlátozzák a demokratikus szabadságjogokat. Ezzel a kihívással a következő német kormánynak is szembe kell néznie.
A Szolidaritás már a lengyel uniós tagság értelmét is kétségbe vonta.
Lengyelország szükségállapotot vezetett be a közös határterületeken.
A lengyel kormánypárt maradna az EU-ban, de „pontosítani” szeretnék az alapszerződést.
További uniós intézkedéseket, köztük kötelezettségszegési eljárást, igazságszolgáltatási és költségvetést érintő lépéseket várnak Magyarország és Lengyelország kormánya ellen.
Ugyanakkor keresné a párbeszédet.
Megint kommentfelületnek nézték a Magyar Közlönyt
De Magyarország kiáll, szolidaritást vállal és már határozatot is hozott.
Mármint a külügyminiszter nem arra gondolt, hogy az EU-tag Magyarországon egy évtizede nincsenek nyílt, demokratikus viták, hanem a kettős mércére.
Pedig az Európai Bíróság már a nyáron erre kötelezte őket.
Olga Szafronova ügyét eddig biztonsági okokból titkolták.
Közben egy másik varsói szállásról négy afgán férfi került kórházba, szintén gombamérgezés miatt.
Az ötéves fiú életét már nem sikerült megmenteni. Hatéves bátyján májátültetést végeztek, de ő is válságos állapotban van, agykárosodást szenvedett.