Ugyanakkor a Fehéroroszországban maradt szülei miatt aggódik.
A fehérorosz sportoló Bécsen keresztül menekült Lengyelországba a diktatúra bosszúja elől.
Szerda reggel elhagyta Japánt a fehérorosz futó.
A héten Varsóba utazik. Folytatná a pályafutását, de előbb arra figyel, hogy biztonságban legyen.
A férje azt mondja, hazatérnének, ha a diktatúra nem indítana ellenük büntetőeljárást.
Az üldözött olimpikon nagymamája szerint a titkosrendőrök útban vannak a futónő szüleinek lakhelye felé.
Korábban menedékjogot és a pályafutása folytatását ígérték neki a lengyel hatóságok.
Bart Staszewski az egyik legismertebb lengyel LMBT-jogi aktivista, aki Budapesten is demonstrált már. Szerinte a lengyel és magyar civil szervezeteknek érdemes lenne összefogniuk, hiszen a két ország kormánya egymásról másolja a felháborító homofób törvényeket. Szóba kerültek a tömeges öngyilkosságok, a futballhuligánok és az EU óvatoskodása is. Interjú.
A vizsgált esetek 30 százalékában egyházi személy is érintett a tett elkövetésében vagy eltussolásában. Elkészült a lengyel állami különbizottság jelentése.
Az utolsó pillanatban derült ki, hogy hatan nem feleltek meg a FINA kvalifikációs szabályainak.
Több mint fél éve lépett életbe az abortuszt szinte teljesen tiltó törvény Lengyelországban. Egyre több bizarr történet lát napvilágot arról, hogy a biztosan meghaló sérült magzatokat is ki kell hordaniuk a nőknek, miközben egyre több civil szervezet segít a nőknek külföldre menni abortuszért. Az egyik ilyen szervezet a 444-nek is beszélt.
A gyanú szerint Michal N. kommunista forradalomra és a kommunista állam építésére buzdított.
Vizsgálja a bizottság, hogy sérti-e az alapszerződést a lengyel városok melegellenes akciója.
Lengyelországban az állam is vizsgálatot folytat. A magyar kormány szerint erre nincs szükség.
Lengyel, magyar, két jó barát, nem tűrik a szodómiát!